Varga Jánost jelölik a Nemzet Sportolójának a birkózók


A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) új vezetése pénteken, a tatai edzőtáborban bemutatkozott a magyar felnőtt és utánpótlás válogatott tagjainak, s átadta a nemzeti csapatok edzőinek a megbízatásukról szóló oklevelet. Az ünnepélyes eseményen Németh Szilárd elnök hivatalosan is bejelentette, hogy a szövetség Varga Jánost jelöli a Nemzet Sportolójának. A január végén Hegedűs Csaba ellenében megválasztott Németh Szilárd az olimpiai bajnok, valamint kétszeres világ- és Európa-bajnoki aranyérmes Varga Jánosról elmondta, hogy a korábbi nagyszerű birkózó kiváló ember, nemcsak a szőnyegen, hanem azon kívül is, édesapa, s az elnökség örömmel támogatta a jelölését. A fideszes országgyűlési képviselő, Csepel korábbi polgármestere a válogatott birkózók és edzők előtt is kijelentette: az új vezetés egyik legfőbb célja az életpályamodell kidolgozása és megvalósítása. A birkózókkal a kezdeti lépésektől karrierjük során, majd azon túl is kiemelten akarnak foglalkozni, megbecsülni őket – mondta. Hozzátette: olyan képet szeretnének kialakítani, mely vonzó a fiatalok számára, hogy úgy érezzék, érdemes ezt a sportágat választani. Jelezte: aki szőnyegre lép, az a jövőben számíthat a szövetségre és az egész birkózó családra.

Az alkalmat kihasználva Németh Szilárd bemutatta a szövetség alelnökeit, Bacsa Pétert, aki ügyvezetőként a mindennapi ügyvitellel foglalkozik, Komáromi Tibort, aki a szakmai felügyeletet látja el, s Kovács Istvánt, aki a tárgyi feltételek biztosításért felel. Az is elhangzott, hogy az elnökség most döntött 27 egyesület kiemelt támogatásáról a tárgyi feltételeik javításához. Az elnök külön kiemelte, hogy az átláthatóság jegyében ezek a döntések hozzáférhetőek, s megjegyezte, hamarosan a január végi tisztújító közgyűlés teljes anyagát, közte az aláírási íveket is nyilvánosságra hozzák, hogy mindenki teljes képet kapjon arról, mi is történt az eseményen. Az elnökség megerősítette a válogatottak edzői stábjait, így a kötöttfogásúaknál Struhács Györgyhöz és segítőjéhez, Repka Attilához csatlakozott Takács Ferenc, míg a szabadfogású kapitány, Gulyás István munkáját a jövőben Ritter Árpád segíti. A felnőtt és utánpótlás nemzeti csapatok trénerei pénteken átvették a megbízatásukról szóló okleveleket. Az összejövetelen a jövő heti, szombathelyi kötöttfogású Magyar Nagydíjjal kapcsolatban kiderült, hogy hatalmas mezőny gyűlik majd össze, mintegy 260 birkózóval, s a versenyt ez egyértelműen egyedülállóval teszi a nemzetközi viadalok sorában. Az U23-as korosztály tagjai pénteken tettek esküt a márciusi Európa-bajnokság előtt, melyen több, a felnőtt válogatottnál is számításba vett birkózó is szőnyegre lép majd. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk