Hétközi fordulót rendeznek a Premier League-ben


Kedden és szerdán rendezik az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulóját, amelyben az élmezőnyhöz tartozó csapatokra a papírforma szerint kötelező győzelmek várnak. A vasárnap a Tottenham Hotspur 2-0-s legyőzésével Ligakupa-győztes, listavezető Chelsea szerdán az idény első felében remeklő, azóta azonban fokozatosan visszaeső West Ham United vendége lesz. A házigazdák öt mérkőzés óta nyeretlenek, s nagy meglepetést okoznának, ha éppen José Mourinho remek formában lévő tanítványaitól csennének el akár csak egyetlen pontot is.

A Chelsea legfőbb üldözője, a címvédő Manchester City a sereghajtó Leicestert fogadja, s a Liverpooltól elszenvedett vasárnapi vereség után keresve sem találhatna magának kellemesebb ellenfelet a javításra. A vendégek ugyanakkor vélhetően foggal-körömmel küzdenek majd, mivel minden egyes pontra égető szükségük van, a bajnokság hajrájához közelítve ugyanis még mindig meglehetősen kilátástalan a helyzetük az élvonalban maradás szempontjából. A hárommeccses győzelmi sorozatot maga mögött tudó, harmadik Arsenal a szintén a kiesés elől menekülő Queens Park Rangers otthonában lép pályára szerdán, míg a negyedik Manchester United a stabil középcsapatként 11. Newcastle United vendége lesz. Az utolsó, még biztos európai kupaszereplést érő, ötödik helyen álló Liverpool – amely december 14. óta veretlen a bajnokságban – a 18. Burnleyt fogadja, s kötelező nyernie azért, hogy az élmezőnyben maradjon. Premier League, 28. forduló: * kedd: Aston Villa-West Bromwich Albion 20.45* Hull City-Sunderland 20.45 Southampton-Crystal Palace 20.45 * szerda: Manchester City-Leicester City 20.45 Newcastle United-Manchester United 20.45 Queens Park Rangers-Arsenal 20.45 Stoke City-Everton 20.45 Tottenham Hotspur-Swansea City 20.45 West Ham United-Chelsea 20.45 FC Liverpool-Burnley 21.00 MTI * magyarországi idő szerint

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk