A németek ellen ért véget a magyaroknak a torna


A magyar női röplabda-válogatott a 12. helyen fejezte be szereplését a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon. Jan De Brandt együttese ugyanis szerdán a negyeddöntőbe jutásért rendezett összecsapáson három játszmában kikapott a német csapattól. Az antwerpeni Lotto Arenában lejátszott mérkőzésen a legutóbbi két kontinensviadalon ezüstérmes németek remekül kihasználták jelentős magassági fölényüket, így magabiztosan diadalmaskodtak. A magyar női röplabda-válogatott 1987 után, azaz 28 év elteltével szerepelt újra Eb-n. Eredmény, a negyeddöntőbe jutásért: Németország-Magyarország 3-0 (18, 17, 14) —————————————– Antwerpen, Lotto Arena, v.: Sokol (lengyel), Cesare (olasz) Magyarország: ————- Sándor Renáta, Tálas Zsuzsanna, Széles Petra, Dobi Edina, Pallag Ágnes, Horváth Dóra Léva Vivien, cserék: Kötél Dóra, Vacsi Evelin, Szakmáry Gréta, Liliom Rita, Kötél Zsanett Ugyan a magyar és a német szurkolók is csak egy maroknyi, tíz-húsz fős csoporttal képviseltették magukat, mégis remek hangulatot teremtettek a több mint ötezer néző befogadására alkalmas Lotto Arenában. Egyáltalán nem kezdett megilletődötten a magyar csapat, az azeriek ellen hétfőn brillírozó Pallag Ágnes két remek leütéssel indított. Az első technikai szünethez érve a németek két rossz magyar fogadásnak köszönhetően voltak kétpontos előnyben (8-6). A rövid szünet után állandósult a különbség, viszonylag rövid labdameneteket láthatott a közönség a második technikai szünetig (16-14). Ezt követően két gyors német pont következett, Jan De Brandt pedig azonnal időt kért. A hajrában a németek kiváló fogadójátékuk mellé a védekezésüket is feljavítottá, így magabiztosan nyerték az első játszmát (25-18). A második szettben a németek pillanatok alatt elhúztak (5-1), de nem tört össze a magyar együttes és két pontra felzárkózott (8-6). A rivális egy pillanat alatt váltott, így a második technikai szünetre újra jelentős előnyre tett szert (16-8). A játszma végére kissé mintha el is fáradt volna a magyar csapat, a németek végül egy videóbírós döntéssel kerültek kétszettes előnybe (25-17). A harmadik játszmában a németek “visszakapcsoltak” takarékos üzemmódba, elsősorban fogadásaikra koncentráltak, így fej fej mellett haladtak a csapatok (8-8). Erről a holtpontról a németek mozdultak el és 7-0-s sorozattal eldöntötték a továbbjutás kérdését (16-9). A mérkőzés és a torna utolsó perceit a magyar játékosok szurkolóik hangos biztatása mellett élvezhették ki (25-14): “Ti vagytok a legnagyobbak” – szólt a magyar kórus. korábban: Olaszország-Horvátország 3-0 (22, 21, 20) később: Lengyelország-Fehéroroszország, Rotterdam 20.00 Belgium-Csehország, Antwerpen 20.30 negyeddöntő, csütörtök: Törökország-Németország, Antwerpen Oroszország-Olaszország, Rotterdam Szerbia – Belgium/Csehország, Antwerpen Hollandia – Fehéroroszország/Lengyelország, Rotterdam Az elődöntőket, illetve a helyosztókat szombaton és vasárnap Rotterdamban rendezik. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk