Bernd Storck marad a szövetségi kapitány


Csányi Sándor, az MLSZ elnöke hétfő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy jövő év júliusáig Bernd Storck szövetségi kapitányi és sportigazgatói tisztségét párhuzamosan látja el a szövetség kötelékeiben.

A magyar válogatott vasárnap régóta várt, csodás estét szerzett a szurkolóknak: 1972 után jutott ki ismét Európa-bajnokságra, és 1986 után nagy nemzetközi tornára. A norvégok elleni győztes mérkőzés másnapján az MLSZ elnöksége rendkívüli ülést tartott, ezt követően Csányi Sándor elnök, Berzi Sándor alelnök, Vági Márton főtitkár és Bernd Storck szövetségi kapitány tartott sajtótájékoztatót. – Óriási boldogság, hogy kint vagyunk az Európa-bajnokságon, és meggyőződésem, hogy így többet ér a kijutás, mint ha a csoportkörből, egyenes ágon jutottunk volna tovább, a norvégok elleni két siker ugyanis nagyon jó alap a további építkezéshez – kezdte beszédét Csányi Sándor. – Úgy gondolom, mindenkinek köszönet jár, aki részt vett ebben a munkában. Elsőként köszönet illeti Orbán Viktor miniszterelnök urat, mert ő óriási rizikót vállalt azzal, hogy a magyar futball komoly támogatást kapott az elmúlt években. Köszönet az Eb-részvételben közreműködő szakembereknek, stábtagoknak, játékosoknak, beleértve Pintér Attilát és Dárdai Pált is, utóbbi adta vissza a hitet, hogy az északírektől elszenvedett vereség után lehet esélyünk az Eb-részvételre. De leginkább Bernd Storckot illeti köszönet, aki a sportigazgatói állása mellett, nagy bátorsággal vette át az U20-as, majd az A-válogatott irányítását. Köszönjük azoknak, akik támogatták a válogatottat, és a szurkolóknak, hogy tegnap fantasztikus hangulatot teremtettek a Groupama Arénában, ezzel nagyban hozzájárultak a csapat sikeréhez. Az MLSZ elnöke elmondta: a szövetség továbbra is bízik Bernd Storck munkájában, ezért a német szakember marad a szövetségi kapitány az Európa-bajnokság végéig.

– Bernd Storck szerződése sportigazgatóként 2018-ig tart, nem is kérdéses, hogy folytatja a munkáját. Az Európa-bajnokság végéig ellátja a kapitányi feladatokat is, és szándékaink szerint ebben a felállásban próbáljuk folytatni a munkát az Eb után is. Addig azonban tisztázni kell, milyen segítségre lesz szüksége, hiszen egy személyben nem tudja kontrollálni a teljes utánpótlást. Eddigi munkájával maradéktalanul elégedettek vagyunk, és miután nem akarjuk a sportigazgatóként szerzett tapasztalatát elveszíteni, mindkét funkcióban szeretnénk azt igénybe venni a jövőben is – tette hozzá Csányi Sándor. Bernd Storck örömét fejezte ki, hogy folytathatja azt az utat, amit elkezdett, és megköszönte az MLSZ vezetésének bizalmát. – Voltak nehéz döntéseim, amelyek nem voltak mindenki számára egyértelműek, de elnök úr végig bátorított, hogy úgy folytassam a munkámat, ahogyan én akarom. A tegnapi sikert megérdemelte a magyar labdarúgás, az MLSZ és mindenki, aki erőfeszítéseket tett a létrejöttéért. Amit elértünk, az a kezdet, semmi több. Még több munkára van szükség, nyitottabbnak kell lennünk, adott esetben a határon túlra is figyelnünk, megnézni, hogyan dolgoznak más országokban, milyen a profizmus, miként fejlesztik a játékosokat. Szükség van változtatásokra: profibban, strukturáltabban, egyénre szabottabban dolgoznunk a jövőben – fogalmazott a kapitány. ► mlsz.hu

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk