Nagyon nem erre számított a Maros KK Craiován


SCM U Krajova – Maros KK 94-76 ( 19-18, 24-21, 27-9, 24-28)

összesítésben: 164-165

* Krajova: Burlacu 25 (3×3), Hargrove 17 (5×3), Popescu 13, Bureau 10, Pantic 10, Pilcevic 8 (2×3), Negoiţescu 6 (2×3), Johnson 5 * Maros KK : Mohammed 19 (3×3), Martinic 12 (2×3), Lázár 10 p + 9 rec, Barro 10 (1×3), Polyák 8 (2×3), Fraseniuk 8 (2×3), Gajovic 4, Ivanovic 3 (1×3), Jurevicus 2 Nem igazán gondolták sokan, hogy a 19 pontos hazai pályás győzelem után,ilyen nagyon meg kell szenvedjünk a továbbjutásért. Egy egészen elfogadható első negyedet követően, amikor Lázár Laci remekül állt bele a játékba, sikerült a második játékrészt is tisztességes, minöddsze 4 pontos hátránnyal zárni. Ekkor azonban már látszott némi szinkópa a játékunkban, hiszen a hazaiak még 9 pontos előnyre is szert tehettek. A szokásos jó harmadik negyed ezűttal Krajova oldalán jelent meg, Nagyon elkapták a fonalat a harmadik negyed elején, és közel 5 perc alatt egy 13-0-ás résszel elérhető közelségbe került a továbbjutás. Mínusz 17-nél Polyák Laci szorította össze a fogait és egy triplával próbálta felállítani a padlóról a csapatot, majd még eggyel megtoldotta, De a tigrisek nem ébredtek fel a rémálombhól, a házigazdák a negyed végén már továbbjutásra álltak, 22 ponttal vezettek.

Hullámvasúthoz hasonlított az utolsó 10 perc, hol a krajiovaiakat szédítette meg a továbbjutásra állás öröme, hol a mieink szédültek bele abba, hogy esetleg innen ki is lehet esni. De Frasenyuk két triplával gondoskodott róla, hogy mindenki visszaállnon a talpára, majd Mohammed távolija és Barro valamint Yurij kosarai már csak 11 pontos különbséget mutattak a hazaiak javára. De még nem volt vége, mert újabb eladott labdákkal (összesen 21-el!) segítettük zárkózni az ellenfelet. Martinic gyors két triplájával úgy tűnt, hogy eldőlt a továbbjutás, két elügyetlenkedett támadást szerencsére csak egy-egy megfelezett büntetőpárral “honorált” Krajova, így egy soványka pont megmaradt a hazai előnyünkből. Pedig a házigazdák még kétszer rádobhattak. Szerencsére nem találtak célt, és – bár megkínlódva, de összejött zsinórban a második kupa négyes-döntő. Érdekesség, Polyák Laci végigjátszotta a mérkőzést, ő volt az egyedüli 40 perces. Megint remek százaklékkal dobtuk a hármasokat – 50%, megnyertük a lepattanózást – 33-35, de tízzel több labdát adtunk el, mint a hazaiak – 11-21. bcmures.com

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk