Magyar-román döntő lesz a női kézilabda Bajnokok Ligájában


A Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába, miután 21-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricát a budapesti négyes döntő szombati első elődöntőjében. A várakozásokkal ellentétben nem volt telt ház, mintegy nyolcezer néző látta a helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában a találkozót. Több mint öt és fél percet kellett várni az első gólra, a győriek pedig csak a hetedik percben találtak be, és a 18. percben vezettek először (5-4). A norvég Sulland büntetőivel az első félidő második felében előbb két, majd három gól volt a különbség (10-7), de a továbbiakban is a két csapat védőteljesítménye játszotta a főszerepet, ebben a játékelemben pedig az ETO volt hatékonyabb.

A győri Kovacsics Anikó, Orbán Adrienn és Ida Alstad (b-j) a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében vívott Buducnost Podgorica – Győri Audi ETO KC mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2016. május 7-én. A Győr bejutott a fináléba, miután 21-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói csapatot a budapesti négyes döntő első elődöntőjében. MTI Fotó: Kovács Anikó (Nagyításért kattintson a képre!
A második felvonás elején lendületes, pontos támadójátékának köszönhetően – Raicevic és Neagu duplájával – három perc alatt fordított a Buducnost 11-8-ról 11-12-re, ellépni azonban nem tudott. A rövidzárlatot követően a Győr visszavette a vezetést, és a 43. percben Broch indításgólját követően ismét három volt a differencia (17-14). A hajrá felé közeledve egyre nőtt a feszültség a pályán, így egyre több volt a játékmegszakítás, de az osztrák bírópáros jól vezette a meccset. Védekezésben Grimsbö kapus, támadásban többek között a brazil Amorim mutatott be bravúrokat a rendkívül izgalmas végjátékban, és mivel az utolsó támadásait mindkét együttes elrontotta, a Győr egy gólt megőrzött előnyéből (21-20). A montenegróiak legjobbja a világ legjobbjának kétszer megválasztott román balátlövő, a hatgólos Cristina Neagu volt. Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a meccs után úgy nyilatkozott, hogy nem engedtek könnyű gólokat az ellenfélnek, amely támadásban hihetetlenül erős. Sikerült őket húsz gólon tartani, ez nagyon fontosnak bizonyult a győzelem szempontjából – tette hozzá. “A Magyar Kupa négyes döntőjében hasonlóan magas színvonalú meccseink voltak a közelmúltban, így felkészültünk a kemény, nehéz elődöntőre” – hangsúlyozta a spanyol tréner, aki kiemelte: mindkét együttes túlságosan tisztelte a másikat a rendkívül magas színvonalú találkozó elején. “Fantasztikus eredményt értünk el, nagyon elégedett és boldog vagyok” – mondta a sajtótájékoztató végén. A vasárnapi döntőben a magyar együttes a macedón Vardar Szkopje és a román CSM Bucuresti elődöntőjének győztesével találkozik. A győriek eddig kilenc alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a Bajnokok Ligájában kétszer (2009, 2012) vesztettek, de legutóbbi két BL-fináléjukat (2013, 2014) megnyerték.

Eredmény, elődöntő: Győri Audi ETO KC – Buducnost Podgorica (montenegrói) 21-20 (11-8)

a Győr gólszerzői: Löke 4, Sulland 4/4, Groot 4, Amorim 3, Kovacsics 2, Görbicz 1, Hársfalvi 1, Knedlikova 1, Broch 1

A másik elődöntőben: Bukaresti CSM (román) – Vardar Szkopje (macedón) 27-21 (14-9)

a CSM gólszerzői: Rodrigues Belo 5, Gulldén 4, Jörgensen 4, Bradeanu 4, Manea 4, Bazaliu 2, Fisker 2, Varzaru 1, Martin Berenguer 1

Ana-Paula Rodrigues-Belo, a Bukarest (b) és Barbara Lazovic, a macedón Vardar Szkopje játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében vívott CSM Bucuresti – Vardar Szkopje mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2016. május 7-én. MTI Fotó: Kovács Anikó
A bukarestiek horvát kapusa, Jelena Grubisic nagyszerű teljesítményt nyújtott, s mivel csapattársai rendkívül hatékonyan támadtak, az első félidőben végig vezettek, és a szünetben már öt gól volt az előnyük. A második felvonásban sem változott a játék képe, sőt a különbség nagy meglepetésre a tíz találatot is meghaladta. A CSM végül magabiztosan, hat góllal győzött. A mezőny legeredményesebb játékosa a vesztes macedónok szerb légiósa, a hat gólt szerző Andrea Lekic volt. A 2004 és 2011 között győri színekben kézilabdázó Aurelia Bradeanu a román együttes színeiben négyszer volt eredményes. Román csapat korábban csak egyszer, 2010-ben jutott be a BL döntőjébe: az Oltchim Ramnicu Valcea akkor kettős vereséggel alulmaradt a dán Viborggal szemben. A Bukaresti CSM-nek a mostani az első Bajnokok Ligája-idénye, eddig a tavalyi és az idei bajnoki címe volt a legnagyobb sikere, illetve az, hogy a 2011/12-es szezonban bejutott az EHF Kupa legjobb 16 csapata közé. Érdekesség, hogy a bukarestiek vezetőedzője, a dán Kim Rasmussen közelmúltbeli sajtóértesülések szerint jó eséllyel pályázik a magyar női válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A Győri Audi ETO KC a BL középdöntőjében hazai pályán 28-22-re, idegenben pedig 24-22-re legyőzte a bukarestieket.

A vasárnapi program:

* a 3. helyért: Buducnost Podgorica-Vardar Szkopje 16.15 * döntő: Győri Audi ETO KC-Bukaresti CSM 18.45 MTI * romániai idő szerint

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk