Nem jók a magyar fiatalok rendőrnek Romániában  
mediatica.ro
  2010. július 31., szombat GaGa Live  
  Hírek

RSS


RSS

Add
to Google



Hírlevél
 
2009. november 27., péntek

Voksán Virág nem ajánlja a H1N1 oltást

A Playmate-ből lett lemezlovas már megbánta, hogy beadatta magának a vakcinát.

A halálos áldozatokkal járó megbetegedéseket okozó H1N1 vírus ellen akart védekezni Voksán Virág is, de minden balul sült el. A modellből lett lemezlovas háziorvosa unszolására oltatta be magát az új típusú influenza ellen, de rá két napra már meg is betegedett. Szerencsére már éppen kifelé gyógyul a betegségből, ami korábban pokoli napokat okozott neki. Azt mondja, hogy ha nem oltatja be magát, akkor lehetséges, hogy nem lesz influenzás.

Már több magyar áldozatot is szedett az új influenza Magyarországon. Oltópontokat állították fel, politikusok kamerák előtt oltatták be magukat és folyamatosan zajlik a média kampány, de Virág mégis orvosa unszolására oltatta be magát. "A háziorvosom nagyon javasolta, mert én nagyon sokat tevékenykedem lemezlovasként az éjszakában is, illetve leginkább olyan helyeken fordulok meg, ami a tömegről szól. Ilyen alkalmakkor előfordulhat, hogy összeszedem, főleg, hogy a fellépések után mindenkivel fogózkodnom kell, tehát ilyenkor azért elég könnyű elkapni" - mondta a Tabu Tv-nek adott interjújában Voksán Virág, aki az oltást követően két nap múlva máris megbetegedett.

"Az oltás után két nappal már teljesen le is betegedtem. 39 fokos lázam volt és minden amit el lehet képzelni. Így csináltam végig egy fellépést Portugáliában, repülőteres átszállással és minden bulival együtt, egy óra alvással" - mondta el a Tabu Tv videójában Virág, aki ha újra dönthetne, már nem adatná be magának a védőoltást. A modell szerint már volt benne egy lappangó influenza, ami nem tört volna ki belőle, ha nem adja be a derekát a háziorvosának.

hirado.hu | Tabu Tv

2009. november 27., péntek , 19:19:15

További hírek:

Miló Viki: A szoláriumtól lettem rákos
Elfogott a Hírlap egy levelet: trükköznek a vakcinával?
Nagyon kemény: még a nők intim szerveibe is belelőttek
Dacian Cioloş a mezőgazdaság és vidékfejlesztési tárcát, Andor László a szociális és foglalkoztatási európai biztosi tisztséget kapta
Csődhullám az építőiparban
Eugene Ionescót a Román Akadémia tagjává nevezték ki post mortem
A jövő év végére felépülhet a wellnessközpont Parajdon
Hivatalos valutaárfolyamok: 2009. november 28-30.
A székely zászló lett Hargita megye hivatalos lobogója
Marosvásárhely - részlegesen szüneteltetik a melegvíz szolgáltatását
Advent – az első vasárnap angyala (2009. november 29.)
Sokat költött a Raiffeisen irodákra
Három tonna hamis mosópor a magyar-román határ közelében. Lefoglalták
Angliában hódítana a Varga Katalin
Csángóföld: csak kérni kell a magyar misét
Labdarúgás, 1. liga, a 15. forduló programja
Videó-botrány: Gyereket ver a román elnök - NÉZZE MEG A FELVÉTELT!
Bukarestben koncertezett a „mezítlábas díva”
Mai horoszkóp - péntek
Riadalom az újinfluenza miatt Marosvásárhelyen
Zárva maradnak a postahivatalok december 1-jén
Új a szabály! - ezentúl büntetnek a Magyar Gárda egyenruhájának viseletéért
Ionesco és Cioran a Román Akadémia post-mortem tagja lett
Megszólaltatta a Die Welt Klaus Johannist
Begorombult Pászkány Árpád
Románia újratárgyalhatja az IMF-el kötött megállapodás feltételeit
Hivatalos valutaárfolyamok: 2009. november 27.
Egy cipősdoboznyi ajándék a kárpátaljai és a csángó magyaroknak
Tovább növekszik a vállalati csődök száma és a munkanélküliség
Románia már nem számít aranybányának
Pénzbüntetéssel sújtottak két televíziót az elnökválasztási kampány miatt
Romániában is megkezdték a lakosság oltását az új influenza ellen
Várom az Urat - adventi keresztyén zenefesztivál Kolozsváron
Labdarúgás: 20 ezer lejre büntették a Temesvár FC-t
Végleges! Băsescu: 32,44%, Geoană: 31,15%
Találékony székelyek - krízisben egyen válságkenyeret!
Súlyos beteg a magyar híresség - már meg is műtötték!
Újabb csúcsra nőtt a munkanélküliség
Vége! Elvált a magyar tévés - már csak veszekedtek
Bundabotrány: a Honvéd megkapta az értesítést az UEFA-tól



Egyedi keresés


  web by czke | Ajánlom | Hírek a honlapodra | Chat | Stiri @ Mediatica | VideoNews | MP3 | Radio | eTV | (c) 2003-2010 mediatica.ro  

Ugrás ide

Játék
Hírek percről percre
Kérem kedvenc
zenémet

Mozgóképes hírek
Nyitólapnak
Kedvencekhez