|
Tíz órán át műtötték Korda Györgyöt
A táncdalénekes megszenvedett hiúságáért.

Hamarosan dús hajkoronával állhat a nyilvánosság elé Korda György, aki 72 évesen bevállalt egy újabb hajbeültetést.
A táncdalénekes harminc évvel ezelőtt a hazai sztárok közül elsőként vállalta az esztétikai beavatkozást, most azonban újra eljött a pillanat, amikor úgy érezte, szüksége van egy kis szépítésre. Gyuri bácsit egy szegedi klinikán operálták meg, tíz órán át feküdt a műtőasztalon, ahol a tarkójából kiszedett hajhagymákat ültették át a fejtetőre.
Mint a Borsnak elárulta, a műtét alatt végig ébren volt, s bár semmit nem érzett a beavatkozásból, nagyon fárasztó volt majd' fél napig várni, hogy véget érjen a beültetés. Az igazi fájdalmak azonban csak a műtét után következtek, miután kiment belőle az érzéstelenítő hatása. Még most, két héttel az operáció után is nagyon szenved, mert ahogy gyógyulnak a hegek, egyre jobban viszket a fejbőre.
Fájdalmán egyedül Balázs Klári enyhít valamit, akinek saját bevallása szerint rég kellett már ennyit babusgatnia párját. "Gyuri most olyan, mint egy kisgyerek: bújik hozzám, hogy adjak a fejére puszit. Olyan aranyos ilyenkor is, egyszerűen imádom" - fogalmazott Klárika a Borsnak.
hirado.hu | Bors
2011. április 18., hétfõ , 17:28:17
|