Szégyellik díszeiket a tetovált lányok


Száz britből húsznak van tetoválása, köztük a miniszterelnök feleségének, Samantha Cameronnak is. Bár a tetoválások népszerűsége töretlen, a Brit Bőrgyógyászok Szövetségének statisztikái szerint a tetováltak harmada szívesen megszabadulna azoktól a mintáktól, melyeket még fiatalon üttettek a bőrükbe. A lézeres eltávolítás fájdalmas és hosszú folyamat, ráadásul nem is olcsó (Nagy-Britanniában 30 és 300 font között mozog a kezelések ára). A Daily Mail egy Stacey nevű 36 éves anyukát kísérte el a kezelésre. Az óvodai asszisztensként dolgozó, középosztálybeli nő esete tipikus: húsz évvel ezelőtt, hirtelen jött ötletből egy kóklerrel tetováltatott magára, és mire harminc lett, már szörnyen kínossá vált számára a felkarjára varrt kelta csillag. Mint meséli, azonnal megutálta a mintát, amint kész lett. Később egy igazi tetováló művésszel átrajzoltatta az ábrát, ám így az csak nagyobb és feltűnőbb lett. Stacey azóta ki sem lép fedetlen felkarral az utcára, a gyerekek előtt pedig főleg nem meri mutogatni. Utálja, hogy az emberek megbámulják és azt kérdezgetik: mi ez egyáltalán? Sőt, sokan azt is hozzáteszik, hogy a minta szörnyű. A gyerekekkel foglalkozó nő két éve döntötte el, hogy kerül, amibe kerül (és bizony sokba kerül), eltávolíttatja a tetoválást. A klinika, amelyet felkeresett, évente megduplázza a bevételét, köszönhetően azoknak a pácienseknek, akik harminc fölött jönnek rá, hogy fiatalon készíttetett tetoválásaik egyszerűen összeegyeztethetetlenek azzal a decens polgári miliővel, melyben élni szeretnének, ráadásul a karrierépítést és a családalapítást is megnehezíti egy látható helyen lévő tetkó. Főleg, ha egy régi partnerkapcsolat emlékét őrzi: a lézeres klinika munkatársai arról számolnak be, hogy minden másnap beviharzik hozzájuk valaki, aki az exe nevét szeretné végre eltüntetni és ezért bármennyi pénz hajlandóak kifizetni, illetve bármennyi fájdalmat elviselni. Egy másik nő, akit a brit lap meginterjúvolt, elmesélte, hogy a vállán terpeszkedő hatalmas orchidea eredetileg a Paul nevet hivatott eltakarni. Paul a volt barátja, aki egy motorbalesetben halt meg. A tragédia után úgy tűnt, jó ötlet ilyen módon emléket állítani az elhunyt kedvesnek, ám ahogy teltek az évek, egyre kelletlenebb volt válaszolni a feliratot firtató kérdésekre, és így a gyász, a fájdalom is állandóan visszajárt a nő életébe. A nevet végül egy virággal takarták ki, de ezt sem volt kellemesebb viselni, mert a feltűnő mintával a nő úgy érezte, „huligánnak” nézik. Gyakori oka továbbá a tetoválások eltávolításának az, hogy az adott testrész megváltozott, eldeformálódott. A hízás, a szülés és persze az öregedés mind nyomot hagy a testen, így az ember – és főleg a nők -, már nem akarják külön fel is hívni a figyelmet azokra a területekre, melyekkel elégedetlenek. hirdetés Az eltávolítás egyébként fájdalmasabb, mint a tetoválás, bár egyéni érzékenységtől is függ, hogy kit mennyire visel meg. Ahhoz szokták hasonlítani, mint amikor egy gumiszalaggal folyamatosan csapkodják a bőrt egy kis felületen vagy forró fémet nyomkodnának hozzá. Ám a lézeres eltávolítás még mindig kevésbé fájdalmas és jobb, hegesedésmentesebb eredménnyel kecsegtet, mint az elavultnak számító fizikai vagy kémiai polírozás. A lézeres tetováláseltávolítás tulajdonképpen egy halványító eljárás, mely a festék pigmenteket „feltöri”. Jelenleg a legmodernebb, Magyarországon is elérhető módszer a Q-kapcsolt lézerrel való eltávolítás, mely során a lézer olyan gyorsan pulzál (a másodperc milliárdod részéről van szó), hogy az élő szövetben nem tesz kárt, így a hegesedés a páciensek nagyjából 5 százalékát érinti csak. Az árak a kezelendő felület nagyságától függően 8-10 ezer forintnál kezdődnek (apró minta, vagy sminktetoválás), de egy nagyobb 9×9 centiméteres testtetoválás esetében a 40 ezer forintot is meghaladhatják – alkalmanként! Aki belevágna, az jó, ha előre felkészül arra, hogy a bőr nagyon érzékeny és sérült lesz a kezelések között, ezért kerülni kell a napozást, szoláriumozás, illetve a fertőzések elkerülése végett fokozottan ügyelni kell a higiéniára. A kezelt felületről a szőrt el kell távolítani és folyamatosan hidratálni, már az első kezelés előtt is. A tetoválás méretétől, a rétegek számától, a tinta színétől és fajtájától függően minimum három, maximum húsz kezelésre van szükség. Attól függően, hogy a bőr mennyire érzékeny és mekkora felületet érint a beavatkozás, 2-6 hetet kell várni két lézerezés között. A minta kezelésről-kezelésre halványodik, végül teljesen eltűnik, de az első lézerezés után jellemzően még nem látszik a változás, sőt, bizonyos esetekben erősebbnek is tűnnek a vonalak. A világosabb bőrről gyorsabban el lehet távolítani a mintákat, mert azon könnyebben áthatol a lézernyaláb, a sötétebb bőrön pedig csak rövidebb ideig lehet lézerezni, mert hamarabb átforrósodik. A legjobb eredményeket sötét tintával készült tetoválásokkal érik el, mert a sötét szín jobban elnyeli a lézernyalábokat. A kezelés hosszát megtatározza, hogy milyen mélyre ütötték a tintát és hogy profi vagy amatőr tetováló munkájáról van-e szó. A fehér, sárga, szürke, türkiz és világoszöld tintákkal a legnehezebb elbánni, mert közelebb állnak a bőr tónusához, így a lézer nehezebben azonosítja őket. nol.hu Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk