Kalendárium – Felszabadult Buda vára


Ma Absa, Absolom, Apollinár, Axel, Csépán, Dorina, Ella, Fedor, Fédra, Fodor, István, Margit, Rebeka, Teó, Teodor és Tóbiás nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Rebeka héber eredetű név, de jelentése igencsak bizonytalan, a sok változat közül a legszebb az igéző. A Dorina gyökere az antik görögbe nyúlik vissza, és a Dorottya egyik becéző alakjából önállósult. 1031-ben – vadászat közben – meghalt Imre herceg, I. Szent István fia. Az ország trónörökös nélkül maradt. 1686-ban történt Buda visszafoglalása a töröktől. Aznap a Szent Liga hadai döntő rohamra indultak a törökök által birtokolt Buda várfalai ellen. A szövetséges haderő június 17-én kezdte meg Buda ostromát. A 40 ezres osztrák sereget Lotharingiai Károly, a 21 ezer főt számláló bajor hadat pedig Miksa Emanuel vezette. Az osztrák császári seregben több ezer magyar katona is harcolt. A török védősereg 4.500 főből állt, és a 70 éves Abdurrahman pasa irányításával minden rohamot visszavertek. Augusztus elején a török nagyvezér felmentő serege Buda közelébe ért, de az ostromló császáriakkal szemben nem vállaltak csatát. Két és fél hónapos ostrom után a szeptember 2-ai roham meghozta az eredményt. A közelben várakozó nagyvezér szeme láttára a keresztény seregek több órás véres küzdelemben elfoglalták Budát. 1686. szeptember 2-án – 145 évi török fennhatóság után – Buda vára felszabadult, és ettől kezdve a keresztény seregek sorra foglalták vissza a törököktől a magyar településeket. 1818-ban ezen a napon született Mosonyi Mihály zeneszerző, zeneíró. A XIX. század egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője volt. Kiemelkedő alkotása a Szép Ilonka című operája. A Zenészeti Lapok munkatársaként sokat tett a magyar zenekultúra fellendítéséért. 1858-ban jött a világra Fadrusz János, akinek fő műve a Kolozsváron található Mátyás királyt ábrázoló szobor. 1927-ben ezen a napon megszületett Csík Tibor olimpiai bajnok ökölvívó. Az 1948-ban megrendezett londoni olimpián 5 győztes mérkőzés után a harmatsúly olimpiai bajnoka lett. 1949-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon harmatsúlyban győzött. 1946-49 között háromszor szerepelt a válogatott magyar csapatban. 1956-ban külföldre távozott, és viszontagságos körülmények között tengette az életét.

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk