Kalendárium – 2014. szeptember 12.


Ma Gujdó, Ibolya, Irma, Mária, Marion és Tóbiás nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Mária a héber Mirjam névnek a görög és a latin bibliafordításokban módosult alakja. Fejlődési sora: Mirjam, Mariam, Maria. Jelentése számos megfejtési kísérlet ellenére ismeretlen. 1705-ben kezdődött meg Szécsényben a kuruc országgyűlés tanácskozása, amelyen egy rendi köztársaság alapjait rakták le, és megalkották a ,,magyarországi státusok és rendek szövetkezését.” Ebben jelentős politikai szerep jutott a nemességnek, mivel a legfontosabb kérdésekről továbbra is az időnként összehívandó országgyűlésnek kellett döntenie. II. Rákóczi Ferencet a szövetkezett rendek vezérlő fejedelemmé választották, ezzel ő lett a kuruc hadak fővezére és a külpolitika irányítója. Rákóczi mellé egy 28 fős szenátust választottak, amelyben Bercsényi Miklós lett az első szenátor, azaz Rákóczi helyettese. A szenátus tulajdonképpen korlátozta Rákóczi hatalmát. Egyebekben is megszervezték a kuruc államot: a törvények megfogalmazását, a diplomáciai levelezést a kancellária intézte; a Gazdasági Tanács fő feladata hadsereg ellátása lett; továbbá rendelkeztek a rézpénz kibocsátásáról. Az október 6-áig ülésező országgyűlés az addigi hadi sikerekre alapozva lényegében egy önálló állam kereteit teremtette meg. 1849-ben napvilágot látott Kossuth Lajos vidini levele, amelyben elítélte Görgey Artúrt a feltétel nélküli fegyverletétel miatt. 1957-ben ezen a napon ünnepi díszelőadással megnyitotta kapuit Budapesten a helyreállított Corvin Filmszínház, amely Magyarország első állandó szélesvásznú mozija lett. Az egyik legrégebbi és legjelentősebb budapesti filmszínház 1924-ben nyílt meg először Corvin Színház néven. A mozit 1995 júniusától teljesen átépítették, és létrehozták az első magyar multiplex rendszerű filmszínházat, amelyet 1996. szeptember végén adtak át. A többtermes és többfunkcicós épületben egyszerre 1500 néző fér el, a legnagyobb teremben a mozivászon 140 négyzetméteres. Tolmácsfülkéket is kialakítottak, így a moziban kongresszusokat is lehet rendezni. 1990-ben aláírták a német újraegyesítési szerződést. Szeptember 12-én született: • 1882. Ónody József úszó. 1906-ban Athénban a soronkívüli olimpián a győztes magyar úszóválogatott tagja volt. 1903-1908 között a Magyar Úszó Egyesület vízilabda bajnokcsapatában is játszott. A két világháború között a Magyar Úszók Egyesütetének mindenes titkára, főtitkára, majd ügyvezetője volt. • Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas író. • 1892. Károlyi Mihályné Andrássy Katinka emlékiratíró. • 1897. Irène Joliot-Curie Nobel-díjas francia atomfizikus, a Nobel-díjas Curie-házaspár leánya. • 1921. Stanislaw Lem lengyel író, a tudományos-fantasztikus irodalom kiemelkedő alakja. Szeptember 12-én halt meg: • 1855. Gerenden Kemény József gróf, történetíró, aki Erdély történetét és régészeti emlékeit tanulmányozta. Nagy könyvtárát, kézirat- és oklevélgyűjteményét az Erdélyi Múzeumra hagyta. • 1871. Júlio Dinis portugál író, az utolsó romantikus írógeneráció tagja. • 1941. Hans Spemann Nobel-díjas német zoológus.

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk