Görbicz Anita gyermeket vár


Gyermeket vár Görbicz Anita, a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC világklasszis kézilabdázója. Klubja csütörtöki közleménye szerint a játékos elérkezettnek látta az időt a családalapításra, és az egyesülettel, valamint a válogatott szövetségi kapitányával egyeztetve az elkövetkező időszakban az anyaságra koncentrál. “Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal, és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel.” – nyilatkozta a 31 éves irányító. “Mindkét szemem nevet, még akkor is, ha Anita kiesése nehéz feladatok elé állít bennünket” – mondta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke. “Azonban az elmúlt hónapokban volt időnk felkészülni a hírre, az idei csapatunkat is ennek tudatában állítottuk össze: ezért szerződtettük Macarena Aguilart harmadik irányítónak.” Hozzátette: a csapat kapitányára a továbbiakban is számítanak. A győri csapatból szintén gyermeket vár egy másik világklasszis, a norvég kapus, Katrine Lunde. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk