Őrült vállalkozás, égő fáklyaként akar futni George Clooney dublőre


Minden eddiginél hosszabb utat akar megtenni egy ismert osztrák kaszkadőr úgy, hogy közben egész teste lángokban áll, és nem kap oxigénutánpótlást. Joe Tödtling a rekordkísérletet március 20-án tartja szülőfalujában, a stájerországi Passailban. Futva nagyobb távolságot kell legyűrnie, mint a jelenlegi rekordernek, az amerikai Ted Batchelornak, aki 2013-ban 161,27 métert tett meg lángolva és oxigénpalack nélkül. A mutatvány nehézsége abban áll, hogy egy időben kell lángolni és megmenekülni a forróságtól, és e célból egy legfeljebb háromrétegű, speciális folyadékba mártott öltözéket viselhet. A produkció veszélyes, mert például megéghetnek a légútjai vagy megvakulhat. Tödtling elmondta az APA osztrák hírügynökségnek, hogy minden ilyen mutatvány alkalmával fél, de az adrenalin legyőzi a félelmét. Mutatványai közben felesége az első számú segítője, de rászorul tűzoltók és más szakértők támogatására is. Tödtling már 2013-ban felállította a “tűzállósági” világrekordot: 5 perc és 41 másodpercig égett az egész teste. Június 27-én egy kaszkadőrló és egy kvad segítségével akar égve megkerülni egy 1170 méter kerületű alpesi tavat, amivel egyszerre három új rekordot is felállítana. A Hollywoodban is elismert kaszkadőr egyebek közt a Műkincsvadászok című filmben szerepelt George Clooney dublőrjeként. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk