Sztárvendégek az AIDS-ellen küzdő jótékonysági rendezvény: Charlize Theron, Jean Paul Gaultier


Charlize Theron amerikai színésznő és Jean Paul Gaultier francia divattervező lesz a május 16-i bécsi Life Ball sztárvendége – közölték az AIDS-ellen küzdő jótékonysági rendezvény szervezői.

A színésznő, aki az ENSZ jószolgálati nagykövete, a 2007-ben az általa létrehozott Charlize Theron Africa Outreach Project (CTAOP) program alapítójaként vesz részt az eseményen. Beszédet tart a Belvederében megtartott First Ladies Luncheon elnevezésű rendezvényen is, ahol a HIV és az AIDS visszaszorításáért küzdő programja munkáját fogja bemutatni. A kísérő esemény fővédnöke Margit Fischer, az osztrák államfő felesége. Charlize Theron korábban kifejtette: fontos, hogy fiatalok beszéljenek a HIV-ről és az AIDS-ről, a betegség következményeiről és a megelőzésről. A színésznő szerint a fiatal generáció a kulcs ahhoz, hogy meg tudják állítani a járvány terjedését. Jean Paul Gaultier, az AIDS elleni küzdelem elkötelezett aktivistája, 1995-ben már részt vett a bálon. Idén a rendezvényt lezáró hagyományos divatbemutatón a Gaultier által megálmodott ruhaköltemények vonulnak fel. A ruhákat a bál idei tematikája szerint a bécsi szecesszió ihlette. Gery Keszler, a Life Ball szervezője kiemelte: a bécsi szecesszió művészeti és társadalmi értelemben is a megszokottól való eltávolodás, és a bál is az előrehaladás, a tolerancia és a sokszínű társadalom mellett áll ki. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk