Szülei már halottnak hitték – ezt is túlélte


Megtaláltak az Atlanti-óceánon egy vitorlás hajójával együtt 66 napja eltűnt, 37 éves amerikai férfit – jelentette pénteken a parti őrség. Louis Jordan már beszélt a szüleivel, és elmondta nekik, hogy puszta kézzel fogott nyers halon és esővízen élt. A férfira – aki horgászni indult január 29-én, és meghibásodott a hajója – egy olajszállító hajó legénysége talált rá csütörtökön Észak-Karolinától keletre, 322 kilométerre a parttól. A fedélzetre mentették, majd a parti őrség helikoptere kórházba szállította. Közben felhívhatta telefonon a szüleit. Elmondta nekik, hogy jól van. Folyton az aggasztotta közben, hogy szülei halottnak hiszik – tette hozzá.

Louis Jordan megtalálása után azonnal a szüleit hívta. Fotó: Facebook Louis Jordan megtalálása után azonnal a szüleit hívta fel. (Fotó: Facebook)
Apja, Frank Jordan a CNN hírtévének nyilatkozva azt mondta: fia szívósságának és hitének köszönheti, hogy életben maradt. Az amerikai médiában megjelent beszámolók szerint a vitorlás felborult, és Jordan a hajótesten ült, amikor rátaláltak. Tavaly január végén egy salvadori férfi, José Salvador Alvarenga 13 hónapon át hánykolódott halászbárkájával a Csendes-óceánon, s élve, sőt meglepően jó testi-lelki állapotban ért partot a Marshall-szigeteken. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk