Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyílik az erdélyi Barcarozsnyón


Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyitja meg kapuit pénteken Romániában, a Brassó megyei Barcarozsnyón (Rasnov) – írja csütörtöki számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A szórakoztató központ 1,4 hektáron terül el és 45 életnagyságú dinoszauruszt sorakoztat fel. A parkban faágak közé épített házikók, mozi és számos meglepetés várja az érdeklődőket, akik a dinoszauruszok fejlődését végigkövető látványos úton haladnak végig. A parkot ötmillió eurós (1,5 milliárd forint) beruházással létesítették, a pénz 70 százaléka uniós forrásból származik, 30 százaléka pedig önrész. Az életnagyságú, üvegszálból készített őslények némelyikének a hosszúsága a 24 métert, magassága a 20 métert is eléri.

A dinókat Romániában készítették, olyan szakemberek technikai és tudományos hozzájárulásával, akik hasonló jellegű parkot működtetnek Németországban. A létesítmény tervezőit a Steven Spielberg 1993-as filmje, a Jurassic Park ihlette. A múzeumként is működő dinópark a hét minden napján látogatható, a belépti díj felnőtteknek 28, gyerekeknek 22 lejbe kerül. A befektetők több int százezer látogatóra számítanak az első évben. A dinópark alig pár kilométerre fekszik az egyik leglátogatottabb romániai műemléktől, a – tévesen Drakulához kötött – törcsvári kastélytól. A környékre utazók ugyanakkor a barcarozsnyói várat is meglátogathatják, amely a legépebben megőrzött erdélyi szász parasztvár. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk