Hihetetlen! 99 évesen lett terhes a nagyi!


Gyermeket vár egy 99 éves brit asszony! Legalábbis erről az “örömhírről” értesítette a kórház, miután átesett a szokásos rutinvizsgálaton a közel százéves hölgy, Doris Ayling. Mint a Daily Mail megírta: a levél nem csupán azt a hírt tudatta az idős asszonnyal, hogy várandós, azt is kérték tőle, hogy vizeletmintával felszerelkezve menjen vissza az intézménybe további vizsgálatok céljából, sőt gratuláltak is neki, annak dacára, hogy a kartonján jól látható: hány éves és mikor született. Doris, aki sokszoros nagymama és már dédunokái is vannak, eltűnődött, hogy mitől is kerülhetett áldott állapotba, de rövid töprengés után, csak annyit mondott, utoljára 70 éve volt terhes, és novemberben tölti be 100. életévét. – Nem vettem a szívemre, inkább nevettem az egészen. Ráadásul soha életemben nem jártam abban a kórházban, ahonnan a levelet kaptam – mondta Doris Ayling. Végül egyik fia, a 76 éves Brian hívta fel a szóban forgó intézmény illetékeseit. A szóvivő elnézést kért a családtól, ám az nem derült ki, hogyan sikerült a kórház dolgozóinak ilyen fatális hibát elkövetniük – írta a Daily Mail. Blikk-összeállítás

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk