Szörnyű statisztika


A londoni autósok vesztegeltek a legtöbbet torlódások miatt 2014-ben Európában: 96 órát, vagyis 12 munkanapot ültek dugókban. A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel vezetett. London 2011-ben nyolcadik, 2012-ben viszont már a harmadik volt, 2013-ban pedig második. Nagy-Britannia összességében az ötödik a dugók által leginkább sújtott országok között, Manchesterben például évi 52 órát veszítenek idejükből az emberek a torlódások miatt. A szigetország legtöbbször beduguló öt útja mind Londonban van, az A217-esen évente 139 órát, azaz csaknem hat napot vesztegelnek az autósok, de az A215-ös és az A4-es is több mint 100 órát rabol el az életükből. Az Inrix közlekedési elemző társaság szerint a londoniak tavaly 14 órával többet ültek dugóban, mint 2013-ban. A főváros után Manchester vonzáskörzetében, Merseyside-ban, Belfastban és környékén, valamint és Birminghamben és környékén a legrosszabb a helyzet. A britek átlagosan 30 órát töltöttek dugóban ülve 2014-ben.

Szakértők a gazdaság és a foglalkoztatás bővülésével magyarázzák az egyre sűrűbb forgalmat. “A robusztus gazdasági növekedés és az egyre népesebb városi lakosság miatt nőtt a közúti forgalom, ez okozza a torlódásokat az utakon” – magyarázta a The Times hétfői számában Bryan Mistele, az Inrix elemzője. A londoni közlekedési vállalat szerint a lakosság példátlan mértékben növekszik, ez pedig az erős gazdasági növekedéssel – és ezzel összefüggésben az építőipar és a beruházások bővülésével – párosulva még nagyobb forgalmat jelent. A vizsgált országok több mint felében nőtt a dugók száma 2013-hoz képest, ami megint csak a gazdasági növekedést tükrözi a szakemberek szerint. Azokban az országokban, ahol nagy a munkanélküliség, a gazdaság pedig csökken, jellemzően kevesebb volt a torlódás 2014-ben az előző évihez képest. Az országok listáját Belgium vezeti, ott az emberek átlagosan 58 órát veszítenek idejükből a dugók miatt. A hollandoknál 45, a németeknél 35, a luxemburgiaknál 32 óra megy veszendőbe. Londonban annak ellenére is óriási torlódások tudnak kialakulni, hogy a lakosságnak a 2011-es népszámlálás szerint alig 26,3 százaléka ül autóba. A brit fővárosban újabb bicikliutak kialakításába kezdenek annak érdekében, hogy még több ember közlekedjen kerékpárral. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk