Kiefer Sutherland nem tér vissza Jack Bauer ügynök szerepében


Kiefer Sutherland közölte, hogy semmiféleképpen sem fog visszatérni Jack Bauer ügynök szerepében a 24 című nagysikerű televíziós sorozatban. Sutherland, aki tavaly még egy minisorozatban eljátszotta a kemény és agyfúrt ügynököt, nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy ismét Bauer bőrébe bújik, amikor a Fox csatorna az év elején bejelentette a sorozat életre keltését. “A 24 határozottan befejeződött számomra. Ez volt az egyik legnagyobb ajándék, amelyet színészként kaptam, de a sorozat nélkülem fog folytatódni, más dolgokat akarok csinálni” – közölte szerdán Sutherland a BBC-vel. A 48 éves kanadai színész elmondta, hogy a televíziózás alapjaiban változatta meg színészi felfogását. “Többet akarok televíziózni. Hihetetlen tapasztalatokat szereztem a 24 forgatása során, de a legfőbb hasznom az volt, hogy olyat csinálhattam, amit az emberek szívesen néztek és élveztek” – hangsúlyozta, annak a véleményének hangot adva, hogy jelenleg nincs jobb médium a televíziónál. Az Emmy- és Golden Globe-díjas Kiefer Sutherland új filmjének, a Forsaken című westernnek a bemutatása alkalmából nyilatkozott a zürichi filmfesztiválon, a filmben először szerepel együtt apjával, Donald Sutherlanddel. A Jon Cassar rendezésében készült alkotásban Sutherland pisztolyhőst alakít, aki megpróbálja rendbe hozni kapcsolatát apjával. Sutherland a Zürichben folyó nemzetközi filmfesztiválon Arany Szem díjat kapott sokoldalú, mindig megújulni képes színészetéért. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk