Több mint kétezren formáltak óriási békejelet John Lennonra emlékezve


Több mint kétezer ember gyűlt össze a héten a New York-i Central Parkban, hogy Yoko Ono vezényletével egy óriási, élő békejelet formálva emlékezzen meg a néhai John Lennon közelgő születésnapjáról. Az egykori Beatles-tag pénteken lenne 75 éves. Lennont 1980-ban lőtték le manhattani lakásának épülete előtt, nem messze a Central Parktól. A keddi kezdeményezés célja a legtöbb emberi test alkotta békejel rekordjának felállítása volt, ez azonban nem sikerült.

A Guinness-rekordok szerkesztőségének képviselője szerint legalább ötezer embernek kellett volna összegyűlni egy hivatalos rekord felállításához. Yoko Ono, a zenész 82 éves özvegye mindenesetre a néhai férjének szánt “legjobb ajándéknak” nevezte a parkbeli gyülekezést. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk