Lagzi Lajcsi ügynök volt


A mulatós zenész évekkel ezelőtt megjelent könyvéből újabb fejezetet boncolgat a Blikk.

Az önéletrajzból szemezgető cikk szerint Lajcsi sorkatonai szolgálatának nehezebbik részét, a kiképzés idejét – családi hátszéllel – a gyengélkedőn töltötte, ezután pedig a katonazenekarban fújta a trombitáját. A zenekart éppen akkor hívták meg az akkori Nyugat-Németországba egy fesztiválra, és az indulás előtt Lajcsit behívták a III/III-as ügyosztályra… Lajcsi első ügynöki munkája állítólag csak csomagszállítás volt, ezután bízták volna meg a“nehezével”. Csakhogy nem fűlött a foga a feladathoz, így édesapjával azt találták ki, azt mondják majd, ha Lajcsi “beiszik”, akkor mindent kifecseg, ezért megbízhatatlansága miatt alkalmatlan ügynöknek.

Lajcsi így parancsnokával kiutazhatott ugyan a nyugati fesztiválra, ám jelentenie mégsem kellett, pedig még útlevele bevonásával is megfenyegették. A cikkből továbbá az is kiderül, hogy Galambos Lajosnak akkoriban már olyan jól ment a lakodalmas biznisz, hogy “olyan 500-as Mercivel járkált, amilyen legfeljebb a német kancellárnak volt”. ► Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk