Leszedik a kereszteket Norvégiában a migránsokra tekintettel


A nor­vég be­ván­dor­lási hi­va­tal azt ja­va­solja a me­ne­kül­te­ket be­fo­gadó egy­házi szer­ve­ze­tek­nek, hogy te­gyék a mig­rán­sok szál­lás­he­lyét val­lá­si­lag sem­le­gessé. A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket – írja a Local.no. A legtöbb felekezet nem találta megdöbbentőnek a szabályozást, bár volt, aki megjegyezte, nem hiszi, hogy a migránsok sértőnek tartanák a keresztet.

A Troens Bevis közösség vezetője azonban elutasította, hogy az intézmény közepén lévő keresztet eltüntesse. „E köré építettük a templomunkat, ezt eltüntetni olyan lenne, mint leszedni a rózsát a norvég Munkáspárt logójából” – mondta Rune Edvardsen. „A menedékkérőknek és a migránsoknak nincs semmi fenntartása, amikor átlépik a norvég határt és meglátják a zászlónkat, rajta a kereszttel” – írta Vebjørn Selbekk, a Dagen című újság egyik szerkesztője, aki szerint teljesen nonszensz a bevándorlási hivatal szabályozása. Az ügy miatt sokan kérték számon a bevándorlási hivatalt. A szervezet pedig azzal védekezett: a javaslatuk nem a kereszténységet támadja, minden vallási szimbólumra vonatkozik. Ripost

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk