Szokatlanul hamar választották szét a sziámi ikreket


Már nyolc nappal a születés után szétválasztottak összenőtt ikreket svájci orvosok; tudomásuk szerint eddig sehol a világon nem hajtottak végre hasonló műtétet ilyen fiatal pácienseken. A két kislányt december 10-én választották szét a berni egyetemi klinikán, akkor együttesen 2,2 kilót nyomtak. Valójában hármas ikrek születtek két hónappal az esedékesség előtt, a harmadik kislány azonban egészségesen jött világra. A sziámi testvéreknek nagy területen összenőtt a mája, és mellkasuknál is szét kellett választani őket.

A szokatlanul korai beavatkozás mellett azért döntöttek az orvosok és a szülők, mert a babáknak súlyos problémáik voltak a közös máj miatt. Mivel a májon át sok vér áramlott az egyik gyermekből a másikba, az egyiknek túl sok vére és magas vérnyomása lett, míg a másiknak túl kevés vére és túl alacsony vérnyomása volt. Svájcban az elmúlt harminc évben mindössze két alkalommal születtek olyan sziámi ikrek, akik túlélték szétválasztásukat. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk