Temetkezési vállalattal kötött támogatói szerződést egy temesvári focicsapat


Temetkezési vállalattal kötött támogatói szerződést a román harmadosztályban játszó temesvári ASU Politechnica labdarúgócsapat. A klub rövid közleményben számolt be az együttműködésről az egyik közösségi portálon. “Az élet egyaránt áll emlékezetes pillanatokból és szomorú fejezetekből. Az előbbiekről a Poli gondoskodik, amely örömökkel halmoz el bennünket évek óta. Az utóbbiakkal új partnereink foglalkoznak” – áll a közleményben.

A klub arról tájékoztatta a szurkolói kártyával rendelkező szimpatizánsait, hogy az új partner 10 százalékos kedvezményt biztosít számukra. “A Polival mindhalálig…, és azután is!” – zárul a romániai harmadosztályban játszó ASU Politechnica csapat közleménye. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk