A Vatya-kultúrának ismeretlen településrészlete került elő Kunszentmiklós mellett


A Vatya-kultúrának egy eddig még ismeretlen településrészlete került elő Kunszentmiklós mellett, a Mediterrán tetőcserépgyár bővítéséhez kapcsolódóan végzett földmunkálatok során – közölte Wilhelm Gábor, a Kecskeméti Katona József Múzeum megyei régészeti koordinátora szerdán az MTI-vel. A területen augusztus végén és szeptember elején elvégzett mentő feltárás keretében 21 objektum, pontosabban településjelenséget tártak fel a cserépgyár vezetőségének anyagi támogatásával – mondta a régészeti koordinátor. Wilhelm Gábor felidézte, hogy a Vatya-kultúra a Kr.e. 2. évezred közepén a Duna-parton pásztorkodó és földművelő népesség kultúrájának elnevezése. A Duna-Tisza-közén élő népesség vezetői hatalmas földvárakból irányították a helyi közösséget, melynek egyik módosabb települése lehetett a kunszentmiklósi – vélekedett a szakember, hozzátéve, hogy az előkerült objektumok fejlett földművelésről tanúskodnak. A gödrök többségéből gazdag leletanyag látott napvilágot, és többször omladékos, égett nyomokat lehetett megfigyelni, ami akár egy harci cselekményre, a korabeli falu felégetésére is utalhat – fogalmazott. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk