A mobiltelefon- és twitter-adatok alapján megbecsülhető a tömeg nagysága


A digitális eszközökhöz “rendelt” földrajzi helymeghatározó rendszer (geotagging) segítségével viszonylag pontosan és gyorsan megbecsülhető egy tömeg nagysága – erre a következtetésre jutottak a Warwicki Egyetem tudósai, akik eredményeiket a Royal Society Open Science folyóirat legújabb számában tették közzé A tudósok két hónapon keresztül végeztek vizsgálatokat két olyan milanói helyszínen, ahol ismert volt a látogatók száma: a Milano-Linatei repülőtéren, valamint az AC Milan és az FC Internazionale Milan otthonául szolgáló San Siro stadionban – olvasható a BBC-nek a tanulmányt ismertető összefoglalójában.

A telefonhívások, SMS-ek és a twitter-üzenetek száma, valamint az internethasználat alapján becsülték meg a tömeg nagyságát, majd eredményeiket összevetették a repülőtéri járatadatokkal és a mérkőzések jegyeladásaival. Mint kiderült, az adott módszernél mindössze 13 százalék volt a hibaszázalék. Különösen jó eredményeket kaptak a szurkolók számának meghatározásánál, ahol még előrejelzéseket is tudtak készíteni. A vizsgált időszakban tíz mérkőzést játszottak, és bármely tetszőlegesen kiválasztott kilenc meccs mobiltelefonos és internetes adatai alapján meg tudták határozni, hogy hányan látogattak el a tizedikre. Federico Botta, a tanulmány első szerzője a mobiltelefon-használaton alapuló módszer előnyeit ecsetelve mindenekelőtt azt emelte ki, hogy lényegesen gyorsabb, mint a tömeg nagyságára jelenleg alkalmazott becslési eljárások. Más kutatók az eljárás pozitívumai mellett rámutatnak a korlátaira is. “A népességnek csupán egy része rendelkezik okostelefonnal. Más a telefonhasználat célja egy repülőtéren, ahol elsősorban hívásokat bonyolítanak le, míg a stadionban többen twittereznek, utóbbi egyébként is inkább a fiatalabb és tehetősebb fogyasztók körében népszerű, ráadásul a hálózati lefedettségben is jelentős területi különbségek vannak” – sorolta aggályait Ed Manley, a University College London docense. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk