RIADÓ Fokozódik a helyzet. Megfenyegette Ukrajnát az orosz külügyminiszer


„Ha az orosz érdekek sérülnek, ugyanúgy járunk el, mint 2008-ban, Grúziában“ – idézte a Mediafax hírügynökség Szergej Lavrov nyilatkozatát, amely arra a bejelentésre érkezett válaszul, miszerint a kijevi államvezetés hadjáratot indít a keleti országrészben feszültséget keltő oroszbarát szélsőségesek ellen, és amennyiben a konfliktus fokozódik, számít az Egyesült Államok jelentős támogatására. Az orosz diplomácia vezetője azt mondta, amikor Dél-Oszétiában felléptek, a nemzetközi jog tiszteletben tartásával tették, és így járnak majd el most, Ukrajnában is. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk