Megkezdődtek a helyhatósági választások Szlovákiában


Megkezdődtek a helyhatósági választások Szlovákiában szombat reggel. Szlovákia csaknem háromezer településén választanak polgármestereket és önkormányzati képviselőket az egyfordulós helyhatósági választáson, amelyre az ország történetében hatodszor kerül sor. A választáson – az ország területén állandó lakhellyel rendelkező külföldiekkel együtt – több mint négymillióan vehetnek részt, ők csaknem hatezer szavazókörben voksolhatnak este nyolc óráig. A szavazóhelyiségek az ország legtöbb településén reggel hét órakor nyíltak meg, néhány kisebb faluban – ahol erre igény mutatkozott – már ennél egy-két órával korábban is lehetett szavazni. A voksolás rendben megkezdődött, az első órákban rendkívüli esemény nem történt – erősítette meg az MTI-nek Kása Zoltán, a Központi Választási Bizottság magyar tagja. Hozzátette: a bizottság a reggeli órákban az utóbbi napokban beérkezett lakossági beadványokat vizsgálja, később a külső helyszíneken tesz látogatást, hogy ellenőrizze a szavazás folyamatát. Szlovákiában a helyhatósági választásokon rendre magas szokott lenni a részvételi arány. A voksolás egész ideje alatt hatályban marad a már csütörtökön reggel érvénybe lépett kampánycsend, amelynek idején még a részleges részvételi arányról sem szabad tájékoztatni. A nem hivatalos eredményeket este nyolc óra után teszik közzé, a hivatalos eredményt pedig vasárnap hozzák nyilvánosságra, miután a Központi Választási Bizottság is jóváhagyta. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk