Amerikai dróntámadás Pakisztánban, halottak


Egyes jelentések szerint négy, más értesülések szerint nyolc ember meghalt egy pilóta nélküli amerikai repülőgép rakétatámadásában Pakisztán Afganisztánnal határos, északnyugati törzsi területén – közölték a helyi hírszerzés tisztviselői. A tájékoztatás szerint a drón két rakétával támadta meg a lázadók táborát az észak-vazirisztáni Dattakhel városban. A település a helyi felkelők és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő külföldi fegyveresek egyik fellegvára. Az ázsiai ország egy másik pontján, Pakisztán délnyugati részén fegyveresek szerdán meggyilkoltak négy egészségügyi dolgozót. A szakemberek a gyermekbénulás elleni védőoltás beadását végezték. Pakisztánban ez már a sokadik eset volt, hogy oltási kampányok résztvevői ellen hajtottak végre támadást. Az országban – néhány vallási vezető és iszlamista felkelők fenntartásait követve – több ezernyi szülő elutasítja, hogy beoltsák gyermekeit. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk