Eltemették a párizsi terrortámadások harmadik elkövetőjét


A párizsi terrortámadások harmadik elkövetőjét, Amédy Coulibalyt péntek reggel eltemették egy névtelen sírba a Párizs közeli Thiais-ben – erősítették meg rendőri források a Le Parisien című fővárosi napilap honlapjának értesülését. Coulibalyt Montrouge-ban egy rendőrnőt, egy párizsi kóser élelmiszerboltban négy embert megölt. A terroristát a francia főváros körzetében található legnagyobb muzulmán temetőben hantolták el, mivel Mali – ahonnan a szülei származnak – visszautasította, hogy az afrikai országban temessék el. Stéphane Le Foll kormányszóvivő csütörtökön azt mondta, hogy a terroristát ezért Franciaországban fogják eltemetni, de a kérdés, hogy melyik településen hantolják el a holttestet, aznap estig megválaszolatlan marad. Coulibaly földi maradványait csütörtökön visszaszállították a párizsi igazságügyi orvostani intézetbe, miután a bamakói hatóságok tudatták Franciaországgal, hogy nem hajlandók fogadni a holttestet Maliban. A párizsi temetkezési vállalat megerősítette, hogy csütörtök délután kereste meg őket Coulibaly családja. A temetésen nagyszámú rendőri erők voltak jelen “néhány családtag” mellett. Amédy Coulibaly egy tízgyermekes családban az egyetlen fiú volt. Coulibaly sírja névtelen, hasonlóan a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást elkövető testvérpár, Chérif és Said Kouachi sírjaihoz. Őket lakhelyeiken temették el, az idősebb fivért, Saidot szombatra virradó éjjel Reimsben, a fiatalabbat, Chérifet, a francia főváros Gennevilliers elővárosában vasárnapra virradó éjjel. Az önkormányzatok mindenhol szeretnék elkerülni, hogy a sírok zarándokhellyé váljanak, ezért temették el névtelenül az iszlamistákat. A három terrorista január 7. és 9. között elkövetett öldökléseinek 17 halálos áldozata volt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk