Amerikai figyelmeztetés Iránnak


Az amerikai kormány “nagyon direkt üzeneteket” küldött Iránnak, amelyben arra figyelmeztette, hogy ne küldjön Jemenbe fegyvereket, amelyeket fel lehetne használni a térségbeli hajóforgalom veszélyeztetésére – közölte kedden az MSNBC televíziónak nyilatkozva Barack Obama amerikai elnök. “Azt mondtuk nekik, hogy ha Jemenen belül olyan csoportok kapnak fegyvert, amelyek veszélyeztetik a hajózást, az problémát fog okozni. Nem küldünk nekik homályos üzeneteket” – mondta az elnök, aki szerint amerikai hadihajók a hajózás szabadságának szavatolása érdekében tartózkodnak a Perzsa-öböl térségében. Steve Warren ezredes, a Pentagon szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette: iráni teherhajók egy konvojának jelenléte az Arab-tengeren közrejátszott abban a döntésben, hogy újabb amerikai hadihajókat vezényeljenek a háború sújtotta Jemen partjainak közelébe. Warren ugyanakkor cáfolta, hogy a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó és a Normandy romboló feladata az lenne, hogy olyan iráni hajókat állítsanak meg, amelyek fegyvert szállítanak a Teherán által támogatott húszi gerilláknak, akik az Egyesült Államokkal együttműködő jemeni kormány csapatai ellen harcolnak. A védelmi tárca szóvivője kijelentette: nem gondolja, hogy a térségben járőröző amerikai hadihajók közvetlen kapcsolatba léptek volna a kilenc hajóból álló iráni flottillával. Warren szerint az Egyesült Államok nem tudja, hogy mi a hajók rakománya, és a szóvivő kitért az arra vonatkozó válasz elől, hogy meg fogják-e állítani őket, ha elérik Jemen területi vizeit. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk