Háromezer-kétszáz fölött a halálos áldozatok száma Nepálban


Meghaladta a háromezer-kétszázat a himalájai földrengés halálos áldozatainak száma Nepálban – közölte hétfőn a nepáli belügyminisztérium egyik illetékese. A legfrissebb összesítések szerint Nepál területén 3218-an haltak meg a szombati földrengésben és 6538-an sérültek meg. A fél nappal korábbi, vasárnap esti hivatalos katmandui tájékoztatás még 2430 halottról szólt. Mintegy kilencven ember halt meg a szomszédos Kínában és Indiában. A hivatalosan megerősített adatok szerint a földrengés következtében a Mont Everesten elindult lavinákban 18-an lelték halálukat. A Himalayan Times című nepáli napilap azt írta hétfőn, hogy a földrengés áldozatainak a száma elérheti akár a nyolcezret is. Az újság a helyszínen tevékenykedő mentőcsoportok és a katasztrófa következményeinek felszámolását irányító helyi illetékesek beszámolói alapján közölte ezt a becslést.

A 7,9-es erősségű szombati földrengés volt a legsúlyosabb ilyen katasztrófa Nepálban az utóbbi nyolcvanegy évben. Az első, pusztító erejű földmozgást több, ugyancsak erős utórengés követte. A természeti csapás leginkább a fővárost, Katmandut sújtotta, ahol több mint ezren haltak meg. Súlyos károk keletkeztek a főváros központi történelmi negyedében. A romba dőlt épületek között van az UNESCO világörökségi listáján szereplő, a 19. század első felében épült, kilencemeletes Darahara-torony.

Keresik az esetleges túlélőket

Helyszíni beszámolók szerint a mentőcsapatok és a helybéliek második napja megállás nélkül kutatnak a romok között rekedt esetleges túlélők után, de az idő előrehaladtával egyre csökken a remény az életben maradtak megtalálására. A helyi hatóságok szerint a mentésben résztvevők a végletekig kimerültek. Szerte Nepálban falvak százai kénytelenek magukról gondoskodni, nincs sem áramszolgáltatás, sem vízellátást, és nem nyitottak ki az élelmiszerboltok sem. A helybéliek a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, mert otthonuk vagy megsemmisült, vagy életveszélyessé vált a földrengések következtében. Számos ország jelentette be eddig, hogy küld vagy küldött már segélyt és mentőcsapatokat a bajba jutottakhoz. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) negyvenezer embernek elegendő gyógyszert továbbított Nepálba.

Helikopterrel viszik le a magasabban lévő táborokban rekedt hegymászókat

Az időjárás kedvező, az ég tiszta, ám a táborok hatezer méter magasan vannak, ahol annyira ritka a levegő, hogy a helikopterek egyszerre csak két embert tudnak biztonságosan levinni. Gavan tájékoztatása szerint három helikopter érkezett az egyes és kettes táborba, hogy fél perc múlva, miután felvett két embert, már induljon is az alaptáborba. Az egyik helikopter mentőakciójáról egy dán hegymászó, Carsten Lilleluind Pedersen videót készített, amelyet megosztott a Facebookon. A két felső táborban mintegy száz embert ejtett foglyul a természeti csapás. Az alaptáborban tartózkodók ugyanakkor még rosszabbul jártak, mert szikla- és jéglavina zúdult rájuk, és emiatt legalább hatvanan megsérültek. Az ő mentésükhöz is helikopterekre van szükség.

Negyvennyolc magyarból huszonnéggyel még keresik a kapcsolatot

A hétvégi földrengés idején 48 magyar állampolgár tartózkodott Nepálban, közülük 24 emberrel még keresik a kapcsolatot – közölte Vajda Andrea újdelhi vezető magyar konzul. A legutóbbi órákban is keresték még az országban tartózkodó hozzátartozóikért aggódók a külképviseletet, így a korábbinál több magyarról tudnak. A huzamosabb ideg a himalájai országban tartózkodó magyarok egyike a hétvégén e-mail-ben jelentkezett a képviseleten, tudatva, jól van, és ugyanezt feltételezik a szintén tartósan Nepálban lévő további négy magyarról, akik a katasztrófa sújtotta területen kívül vannak. A 15 tagú turistacsoportnak vasárnap sikerült elhagynia Nepált, közölte a diplomata. Azzal a 24 magyarral pedig, akiről nem tudnak, e-mailen és telefonon is próbálják felvenni a kapcsolatot. Ezt nehezíti, hogy a katasztrófasújtott területeken nem működnek a telefonvonalak, a helyzetet pedig az utórengések mellett a heves esőzések is rontják.

Csaknem egymillió gyermeket sújt a katasztrófa

Az Egyesült Nemzetek gyermekalapja, az UNICEF hétfői közlése szerint csaknem egymillió gyermeket sújt súlyosan a szombati nepáli földrengés, amelynek legkevesebb 3200 halálos áldozata van. A rengés 7,9 erősségű volt, a leghevesebb Nepálban 1934 óta. A 81 esztendővel ezelőttinek 8500 halálos áldozata volt. A mostani miatt eddig bizonyítottan 3218-an vesztették életüket, a sérültek száma meghaladja a 6500-at. Százezrek kényszerültek sátortáborokba. Az UNICEF – ahogy szóvivője, Christopher Tidey mondta – amiatt aggódik a leginkább, hogy elfogy az ivóvíz és az élelem, és járványok törhetnek ki a nem megfelelő tisztaságú víz és a rossz higiéniai körülmények miatt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk