Kiállították II. János Pál véráztatta reverendáját


A krakkói Isteni Irgalmasság-székesegyházban szerdától egy vitrinben kiállítva tekinthetik meg a látogatók a szentté avatott néhai II. János Pál pápa véráztatta fehér reverendáját, amelyet a római Szent Péter téren viselt 1981. május 13-án, az ellene elkövetett merénylet idején. A török terrorista, Ali Agca 34 éve az általános audiencia alatt lőtt rá a pápára, súlyosan megsebesítve. A merénylet indítékát és a megbízók kilétét azóta sem sikerült kideríteni. Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek, II. János Pál egykori személyi titkára, aki az egyházfő mellett ült a pápamobilban a merénylet pillanatában, a lengyel sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy ebben a véres és golyónyomokat őrző öltözetben vitték az életveszélyesen megsebesített pápát kórházba. A reverendát a 2005-ben elhunyt pápa körül szolgálatot teljesítő nővérek vitték el a kórházból és őrizték. A merénylet óta egyszer sem mosták ki, és nem mutatták meg senkinek – mondta a bíboros. A lenyűgöző méretű Isteni Irgalmasság-székesegyházat II. János Pál pápa – az egykori bíboros, krakkói érsek, Karol Wojtyla – szentelte fel 2002. augusztus 17-én Krakkó Lagiewniki városrészében, azon a helyen, ahol a második világháború kitörése előtt nem sokkal a fiatalon elhunyt, II. János Pál által szentté avatott Faustyna Maria Kowalska nővér élt, és ahol az általa a világnak közvetített irgalmasság üzenete elhangzott. A közelében volt az a Solway-gyárépület, ahol a német megszállás idején Karol Wojtyla kétkezi munkásként dolgozott. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk