Lengyel kártérítés a CIA-börtönben tartott foglyoknak


A jogerős ítéletet akkor is tiszteletben kell tartani, ha az Lengyelország számára hátrányos – így kommentálta Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter kedden azt a fejleményt, hogy eleget téve az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéletének Varsó kártérítést fizetett a titkos lengyelországi CIA-börtön két egykori foglyának. A lengyel külügyminisztérium hétfői bejelentése szerint Varsó 130 ezer euró kártérítést fizetett Abu Zubajda palesztin terroristának, akit az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség egy lengyelországi börtönében tartottak fogva. Emellett letétbe helyezett a bíróságnál 100 ezer eurót egy másik volt fogoly, a szaúd-arábiai Abdul-Rahím al-Nasírí javára. Utóbbinak azért nem közvetlenül fizették ki a neki megítélt összeget, mert nemzetközi szankciók vonatkoznak rá. „Az ott lekötött eszközök addig várnak, amíg az illető képes lesz ezek felvételére” – mondta Marcin Wojciechowski külügyi szóvivő. A kártérítéseket az EJEB februári döntése alapján fizetik ki. Schetyna a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva a műsorvezető kérdésére, hogy igazságosnak tartja-e az EJEB ítéletét, válaszul elmondta: a döntést nem kommentálja, csak „lengyel hivatalnokként teljesíti”. „Lengyelország jogállam, a jogot be is tartja” – fűzte hozzá. A strasbourgi bíróság februárban elutasította a lengyel kormány fellebbezését, és jogerőre emelte első fokú ítéletét, amely szerint Varsó jogsértést követett el a CIA lengyel területen folyó kínvallatásainak lehetővé tételével, és emiatt kárpótolnia kell az ügynökség két foglyát. A tavaly júliusban hozott első fokú ítéletben a bíróság megállapította, hogy Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát azzal, hogy lehetővé tette a CIA számára, hogy lengyel területre szállítsák, ott fogva tartsák és kínozzák a terrorizmussal gyanúsított Zubajdát és al-Nasírít. A strasbourgi testület ezzel kapcsolatban elegendően meggyőző bizonyítéknak tartja többek között azt, hogy a lengyel kormány nem cáfolta a felpereseknek a lengyelországi bebörtönzésükre és megkínzatásukra vonatkozó állítását. A lengyel kormány hivatalosan eddig nem ismerte el, hogy tudomása lett volna titkos CIA-börtönök létezéséről. A strasbourgi bírósági perben sem nyilvánított véleményt erről, és utalt a folyamatban lévő krakkói ügyészségi vizsgálatra. Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök és Leszek Miller volt miniszterelnök viszont tavaly decemberben először nyilvánosan elismerték, hogy hivatali időszakukban hozzájárultak egy CIA-létesítmény felállításához Lengyelországban. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk