Lemondott az ukrán egészségügyi miniszter


Benyújtotta lemondását csütörtökön Ukrajna egészségügyi minisztere, Olekszandr Kvitasvili. Ezt a grúz származású politikus maga jelentette be, hozzátéve, hogy továbbra is Ukrajnában marad, és kész segíteni az új miniszter munkáját. Kvitasvili miniszteri kinevezését 2014. december 2-án hagyta jóvá az ukrán parlament. A politikus 2008-2010 között Grúzia egészségügyi minisztere volt, és ukrán sajtóhírek szerint komoly sikereket ért el hazája egészségügyi rendszerének megreformálásában. Ukrajnai kinevezése után felvette az ukrán állampolgárságot. Kvitasvili bejelentésében utalt arra, hogy lemondásának oka az egészségügyi reform késleltetése egyes, Petro Porosenko ukrán elnök mögött álló parlamenti képviselők által. “Amikor decemberben Ukrajnába érkeztem, azt gondoltam, hogy mi, a kormány és a törvényhozás együtt fogunk működni” – mondta. Hangsúlyozta, hogy soha sem “kapaszkodott” tisztségekbe. Mint fogalmazott, számára az volt a fontos, hogy az országban jól menjenek a dolgok. “A lehető legjobbat kívánom Ukrajnának” – mondta. Leszögezte: számára fontosabb a reformhoz szükséges jogszabályok elfogadása, mint az, hogy a tárca élén maradjon. Véleménye szerint ártana Ukrajnának, ha maradna a miniszteri poszton. Reményét fejezte ki, hogy minisztériumi munkatársai – akiket “kiváló csapatnak” nevezett – a helyükön maradnak. “Az elmúlt 25 év alatt bebetonozódott rendszer zavar bennünket, amely a reformokat mint idegen testet kiveti magából. Sajnálom, mert csak egy kis lépés hiányzik az egészségügyi rendszer megváltoztatásáról szóló törvény elfogadásához” – mondta. A munkáját bíráló parlamenti képviselőkre kitérve kijelentette, hogy “a leghangosabb nyilatkozatokat olyanok tették, akiknek fogalmuk sincs a reformokról és az egészségügyi minisztériumban folyó munkáról”. Jurij Lucenko, az ukrán elnök mögött álló képviselőcsoport frakcióvezetője szerdán parlamenti felszólalásában éles bírálattal illette Kvitasvilit. Szavai szerint “katasztrofális állapotok” uralkodnak az egészségügyi minisztériumban. Kijelentette, hogy frakciója “nem tűrheti tovább azt a tétlenséget, amely a több tízmillió ukrán számára létfontosságú közintézményben zajlik”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk