Vészterhes helyzet a szíriai légtérben: szembement az orosz és az amerikai bombázó


Többször is ki kellett térnie az amerikai vezetésű koalíció bombázóinak orosz harci repülők elől – közölte a védelmi minisztérium szóvivője. Azt nem mondta el viszont, pontosan hol történt az incidens, illetve hogy drónról vagy pilóta vezette gépről van-e szó.

Irányt kellett változtatnia az amerikai vezetésű koalíció legalább egy, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet Szíriában bombázó gépének, hogy elkerülje a közeli találkozást orosz harci repülőkkel, az eset az utóbbi hat napban történt – közölte szerdán a Pentagon szóvivője. Egynél többször kellett tenni annak érdekében, hogy megelőzzék a nem biztonságos térmegosztást – nyilatkozott Jeff Davis kapitány, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. “Meg kellett változtatni egy repülő útirányát” – tette hozzá.

A gépnek az után kellett kitérnie, hogy október 1-jén amerikai és orosz tisztségviselők videokonferenciát tartottak arról, miként szavatolják a légi személyzet biztonságát az egymással versengve, párhuzamosan folytatott katonai műveletek során. Davis kitért azon kérdések elől, miszerint az irányváltoztatást pilóta vezette harci gépnek vagy egy drónnak kellett-e megtennie, és hogy pontosan hol történt a manőver. Az Egyesült Államok és szövetségesei Szíriában és a szomszédos Irakban egy éve folytatnak légi hadjáratot az IÁ ellen. Oroszország szeptember végén indított légi csapásokat, a nyugatiak szerint azonban alapvetően más, de szintén Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló lázadó csoportok ellen is végrehajt támadásokat. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk