Fél évvel meghosszabbítják az Oroszország elleni szankciókat


Nyugati vezetők az Oroszország elleni szankciók újabb fél éves meghosszabbításáról egyeztek meg a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hétvégi törökországi csúcstalálkozóján – közölte a Reuters brit hírügynökség szombat este egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú európai diplomatára hivatkozva. A döntés annak ellenére született, hogy egyre többen szorgalmazzák, működjenek együtt szorosabban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni küzdelemben a november 13-ai párizsi terrortámadásokat követően, amelyben 130 ember halt meg.

Barack Obama amerikai elnök, Angela Merkel német, David Cameron brit, Matteo Renzi olasz kormányfő, valamint Laurent Fabius francia külügyminiszter, aki Francois Hollande államfőt képviselte a csúcstalálkozón, az Antalyában tartott rendezvény vége fele tartott rövid megbeszélést. A diplomata azt mondta, a vezetők arra az elhatározásra jutottak, hogy fontos nyomást gyakorolni Oroszországra a tervezett kelet-ukrajnai választások előtt. “Az ukrajnai választások nehéznek ígérkeznek. Az egyetlen esély arra, hogy elérjük, amit szeretnénk, ha kijátsszuk a szankciós kártyát. A pénzügyi büntetőintézkedéseknek végig meg kell maradniuk” – hangoztatta a diplomata, aki kérte neve mellőzését a megállapodás bizalmas jellegére hivatkozva. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk