Levágott disznófejekkel üzentek a bevándorlóknak


Nyugat-Európa több országában is a migránsok befogadása ellen tiltakoznak. Egy holland kisvárosban a héten levágott disznófejeket raktak egy olyan területre, ahová az állam menekültszállást építene. A német határtól pár kilométerre fekvő holland Enschedeben hetek óta megy a tiltakozás, mert az állam egy menekültközpont építéséről döntött. A város lakói attól félnek, ha a szállás megépül, akkor a település már nem lesz biztonságos. Hogy nyomást gyakoroljanak a hatóságokra ismeretlenek kedd este 14 disznófejet tettek le arra a területre, ahol a bevándorlókat elhelyeznék.

A rendőrség gusztustalannak nevezte az akciót, és súlyos környezeti károkozás miatt nyomozást indított.

Útlezárás Ausztriában

A bevándorlók ellen tiltakoznak az ausztriai Királyhidán is. A háromezer fős településen az osztrák állam ugyanis 80 konténert építene, ahol csaknem 400 migránst szállásolnak el. A konténerek építése ellen Burganland tartomány szociáldemokrata vezetője és Királyhida polgármestere is szót emelt. A helyiek azt tervezik, hogy hétfőn útlezárással folytatják a tüntetést. Az M1 tudósítója a Híradóban ugyanakkor arról beszélt, a demonstrációnak nem valószínű, hogy lesz eredménye, mivel októbertől az állam saját hatáskörben jelölhet ki tartományi befogadó helyeket. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk