Nincs balhé! Együtt áll színpadra a Tankcsapda és Zanzibár


Együtt zenél majd a két zenekar az EFOTT feszitválon. A zenészek elmondása szerint nincs feszültség köztük annak ellenére, hogy a Zanzibár gitárosa átment a Tankcsapdához. Lukács Laci a Borsnak elmondta, várja már a közös zenélést. – Amióta Sidi a Tankcsapda tagja lett, többször felmerült, hogy a Zanzibárral közösen játsszunk, de ez eddig nem valósult meg. Én személy szerint nagyon örülök, hogy végre újra együtt zenélhetünk, és biztos vagyok benne, nem is ez lesz az utolsó alkalom. – Semmilyen ellenérzés nincs egyik félről sem, soha nem is volt. A kelletténél jobban fel volt fújva ez a dolog. Örülünk, hogy felléphetünk és nagyon várjuk a bulit – tette hozzá a Zanzibar énekesnője. Tovább ►

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk