Bejelentették az Omega-oratórium előadásának következő helyszínét


Az Omega együttes tagjai szimfonikus zenekar és vegyeskórus kíséretében adják elő az Omega-oratóriumot a pécsi sportcsarnokban december 29-én – jelentették be a zenekar képviselői a baranyai megyeszékhelyen hétfőn. Trunkos András, a zenekar producere elmondta, hogy a tavalyi bemutató óta már mintegy húsz koncerten játszották az Omega-dalokból vegyeskórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált művet templomokban. Az épületek azonban sokszor kicsinek bizonyultak, ezért jövőre sportcsarnokokban és szabadtéren is fellépnek a templomok mellett; a pécsi lesz az első alkalom, hogy várhatóan több ezer ember előtt lépnek fel az előadással – tette hozzá. A négytételes kompozícióban elhangzik többek között a Ballada a fegyverkovács fiáról, a Gyöngyhajú lány mellett számos nagy Omega-sláger. A környezet, a hangzás, a fénytechnika továbbra is hű marad a templomi világhoz – mondta el Trunkos András. Kóbor János, az Omega tagja kiemelte, hogy mindig szívesen játszottak Pécsen, hiszen a baranyai megyeszékhelyen szerveződött meg az egyik legnagyobb Omega-klub a zenekar fénykora idején. A zenész korábban úgy jellemezte az Omega-oratóriumot, hogy azt barokk egyházi zene és meditatív, “pink floydos” hangzás jellemzi. Páva Zsolt, pécs fideszes polgármestere a december 29-i koncerttel kapcsolatban arról szólt, hogy a megyeszékhelyen a karácsony és újév között minden esztendőben színvonalas együttesek lépnek fel, az Omega “kiemelkedően színesíti” a két ünnep közötti zenei kínálatot. Hozzátette: Pécs igazi “Omega-város”, rengeteg rajongóval, ezért a koncertet megelőzően egyedi, az együttes előtt tisztelgő táblákat helyeznek majd el a településre bevezető fontosabb utak mentén. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk