A nézők is pontozhatnak A Dalban


Tíz nap múlva képernyőn az M1-en az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének, A Dal című műsornak az első elődöntője. Az egyik zsűritag Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, miután megnézik a produkciókat, társaival együtt szóban és pontokkal is értékelik a dalokat. Időközben, a háromperces szerzemények alatt, a nézők, ötödik zsűritagként, egy applikáció alkalmazásával ugyanúgy tudnak pontozni egytől tízig terjedő skálán, mint a stúdióban ülő ítészek. Az SMS-ben vagy az alkalmazáson keresztül elküldött pontszámokat összesítik, és átlagukat hozzáadják a zsűri pontszámaihoz. Ebből jön ki a végeredmény, sőt, a műsor végén a nézők további lehetőséget is kapnak, hogy továbbjuttassák kedvenceiket. Rákay Philip szerint ennyire demokratikusan, széles körű döntéshozatallal meghatározott tetszési index még nem nagyon volt A Dal történetében. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyére összesen 351 dalt neveztek, 30 jutott be közülük az M1-en 2015. január 24-én induló élő televíziós show-műsorba. A Dalban 2015. január 24-én, 31-én és február 7-én szombaton tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben, öt a zsűri pontjai alapján jut tovább adásonként, a hatodik továbbjutóról pedig ismét a nézők döntenek vagy mobilalkalmazással, vagy SMS küldésével. A két középdöntő február 14-én és 21-én lesz, onnan nyolc produkció jut a február 28-i döntőbe, és ott dől el, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között Bécsben. Az MTV és az MTVA 2015-ös dalválasztó műsorsorozatának zsűrijében Rákay Philip mellett Rúzsa Magdi énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Pierrot (Marosi Z. Tamás) eMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. A műsorvezető Tatár Csilla. 180 perc/Kossuth Rádió

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk