Itt a legfrissebb a Hegyalja-fesztiválról


Ismét lesz Hegyalja-fesztivál a tokaj-rakamazi Tisza-parton. A rendezvényen fellép a Rudimental, a Milk and Sugar, az Eagles of Death Metal és a Nightwish is – közölték a szervezők az MTI-vel. Kelemen Ildikó tájékoztatása szerint július 15. és 19. között rendezik meg a fesztivált a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, egymással szomszédos városok tiszai strandjának területén. A 15 éves múltra visszatekintő fesztivál a tavalyi kihagyás után az idén Borsodi Kingdom of Hegyalja néven jelentkezik újra, s a rockzene mellett a korábbiaknál jóval több zenei stílus képviselői lépnek majd színpadra. A magyarországi együttesek közül találkozhatnak a zenekedvelők például a The Carbonfoolsszal, a Belga, valamint a Csík Zenekarral. A három együttes új dalokkal és más meglepetésekkel is készül a hegyaljai fellépésére – tette hozzá Kelemen Ildikó. A külföldi zenekarok közül Tokaj-Rakamazra várják a közönségkedvenc Rudimentalt, illetve az elektronikus zenei műfaj kiválóságát, a Milk and Sugart. A rockzene “nagyágyúi”, az Eagles of Death Metal és a Nightwish szintén ott lesz a Tisza-parti fesztiválon. A fellépők névsora még nem teljes – közölte a rendezvény kommunikációs feladatait ellátó Kelemen Ildikó. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk