Klasszikus, cigány- és klezmerzene a vajdahunyadvári nyári fesztiválon


Klasszikus, cigány- és klezmerzenével várja közönségét az idei Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál július 2. és augusztus 3. között. A sorozaton olyan neves szólisták lépnek színpadra, mint Jandó Jenő, vagy a Daniel Barenboimmal is rendszeresen fellépő finn csellóművész, Sennu Laine. A hétfői és csütörtöki napokon tartandó koncertsorozaton fellép Tompos Kátya és a Budapest Klezmer Band, romantikus Dvorák- és Brahms-estet ad a Záborszky Kálmán vezényelte, Sennu Laine-t vendégül látó Szent István Király Szimfonikus Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar pedig Csajkovszkij-hangversennyel készül, amelyen Jandó Jenő a b-moll zongoraversenyt adja elő. Orosz Zoltán (harmonika) és Horváth Kornél (ütőhangszerek) Repülő kezek címmel koncertezik, a Szenthelyi Miklós hegedűművész vezette Magyar Virtuózok Kamarazenekar barokk-estet ad Bach és Vivaldi műveiből, Szirtes Edina Mókus pedig Így szerettem volna élni címmel szerzői estjét mutatja be zenekarával a Vajdahunyad várában, ahol Lukács Miklós cimbalomművészt is vendégül látják. A Mendelssohn Kamarazenekar a Swing a la Django Zenekar és Pálmai Panna (ének) közreműködésével a klasszikusoktól a tangóig ívelő programot mutat be Csajkovszkij és Piazzolla egy-egy művével, swing, tangó és dzsessz melódiákkal. A Budapesti Vonósok Mozart-estjükön Szentpéteri Gabriella zongoraművészt látják vendégül, és fellép a Lendvai Csócsi József vezette 100 tagú Cigányzenekar is, akik klasszikus repertoárjukból – köztük Brahms magyar táncaiból, Johann Strauss, Liszt és Monti műveiből – válogatnak. Az augusztus 3-i zárókoncerten a Budapest Bár zenél Húszezer éjszakás kaland címmel, Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András és Kollár-Klemencz László énekesek közreműködésével. A koncertsorozatot rendező Musica Hermina Alapítvány vezetője, Bálint Gábor közleményükben megjegyzi: a városligeti fejlesztési program egyelőre nem érinti a vajdahunyadvári fesztivált, de tekintettel a liget építési terveiben szereplő Magyar Zene Házára és szabadtéri színházra, “a távolabbi jövőben várhatóan egyeztetni fogjuk majd a műsorokat”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk