Harmincöt év után előkerült az ellopott Stradivari


Előkerült a néhai Roman Totenberg hegedűművész 35 éve eltűnt Stradivari hegedűje. Az 1734-ben készült hangszert a művész irodájából lopták el egy koncert után 1980-ban. Totenberg az előadás után a gratulációkat fogadta, amikor a szobájában elhelyezett hegedűnek nyoma veszett. A tokját később annak a cambridge-i Longy Zeneiskolának a pincéjében találták meg, ahol tanított, de a művész, aki három éve hunyt el 101 évesen, többé nem látta páratlan hangszerét – számolt be az MTI. Totenberg váltig állította, hogy ismeri a tettest, aki a hangszert ellopta, de nem volt elég bizonyíték arra, hogy nyomozást indítsanak a gyanúsított ellen. A művész még kilencvenes éveiben is pódiumra állt és tanított is. Idén júniusban aztán az FBI azzal kereste meg a zenész legidősebb lányát, hogy meglett a hegedű. Nina Totenberg az AP hírügynökséget értesítette szerdán a váratlan fordulatról. A nyomozók úgy bukkantak a hangszerre, hogy azt egy nő fel akarta becsültetni New Yorkban, és a becsüs azonnal riasztotta a hatóságokat. A nő a 2011-ben Kaliforniában elhunyt Philip S. Johnson felesége volt. A becsvágyó hegedűművész a Stradivari eltűnésének idején Roman Totenberg szobája környékén járt – mondta el Nina Totenberg. Az Ames Stradivarius néven ismert hangszert 1734-ben Antonio Stradivari készítette Itáliában. A hangszerkészítő keze alól kikerült hegedűk közül még több száz maradt fenn, áruk az aukciókon a több millió dollárt is eléri, 2011-ben egy ilyen hegedű 15,9 millió dolláros rekordáron cserélt gazdát. A hegedű megkerüléséről csütörtökön Manhattanban a főügyészségen tartanak sajtótájékoztatót a hatóságok. Nina Totenberg elbeszélése szerint lengyel származású apja, aki annak idején csodagyermeknek számított tehetsége miatt, 1943-ban vásárolta a hangszert 15 ezer dollárért. 1980-ig, a hegedű eltűnéséig csak azon játszott. A Stradivari elvesztése olyan volt számára, mintha a karját vesztette volna el. “Most, hogy visszakaptuk, három évvel a halála után, olyan érzés, mintha újra feltámadt volna” – mondta. Az ügyészség senki ellen nem szándékozik vádat emelni az ügyben. A Stradivari pedig visszakerül a Totenberg családhoz. Nina Totenberg úgy vélte, eladják a hangszert, de nem egy gyűjtőnek, hanem egy zenésznek, mert azt szeretnék, hogy hangja ismét koncerttermekben szólaljon meg. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk