Kiszáll a Telekom Ákos mögül


Szerződés bontott Kovács Ákos popsztárral a Magyar Telekom, jelentette be a kommunikációs cég sajtóosztálya. A vállalat azután döntött így, hogy Ákos egy interjúban arról beszélt, szerinte a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem „a női princípiumot” kell beteljesíteniük. Az énekes ma és a holnap is nagykoncertre készül a Budapest Arénában, amit az előadó egyik főszponzora, a Magyar Telekom is támogatott volna. „A Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal, erről az előadóművészt ma délelőtt írásban tájékoztattuk.   Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével. A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását.” – írta az Index.hu megkeresésére a Magyar Telekom sajtóosztálya. Ákos tévés interjúja nagy botrányt kavart, sokan az Ákos-koncertek bojkottjára szólították fel az embereket, amit az előadó menedzsmentje meglehetősen nehezen tudott kezelni.  Az említett interjú előtt Kövér László parlamenti házelnök beszélt arról, hogy a nőknek inkább gyereket kéne szülni önmegvalósítás helyett. Az interjúban részletesen kitért arra, hogy szerinte mi a dolguk a nőknek. A politikus és a zenész kijelentései nyomán rengeteg internetes reakció született, köztük sok mém és paródia is. Új Szó Online

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk