Hobo és Trokán Anna lépnek fel a Ghymessel karácsonykor


 Szarka Tamás énekel és kobozon játszik a Ghymes együttes egyik koncertjén. MTI Fotó: Kollányi Péter
 

Hobo (Földes László), Trokán Anna lesznek a Ghymes nagyszabású karácsonyi koncertjének vendégelőadói a Papp László Budapest Sportarénában december 26-án – mondta el Szarka Tamás, az együttes alapító tagja az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. A koncerten közreműködik a Budapesti Ifjúsági Kórus és a szintén fővárosi Liszt Ferenc Általános Iskola gyerekkórusa, valamint artisták is láthatóak lesznek a színpadon – fűzte hozzá az előadóművész, aki hangsúlyozta azt is, a karácsony elképzelhetetlen zene nélkül.

Szarka Tamás felidézte: a mintegy kétórás koncert műsorának alapját jelentő Mendika-lemez a közelmúltban újra megjelent az MTVA gondozásában, a zenész által “szakrális és színtiszta karácsonyi anyagnak” nevezett kiadvány a CD mellett egy DVD-t is tartalmaz, amelyen a Szent István-bazilikában négy évvel ezelőtt adott karácsonyi koncert felvétele található. A Nagykarácsony című koncert bevételének egy részét a Ghymes a Rum-Kastély Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon javára ajánlja fel.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk