Eros Ramazzotti decemberben az Arénában


Eros Ramazzotti Magyarországon is bemutatja Perfetto című turnéja műsorát december 12-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az olasz popsztár három év szünet után turnézik ismét. A show-n Ramazzottit a világ minden tájáról összeverbuvált zenészekből álló csapat kíséri, a koncertek az énekes tavalyi, Perfetto című lemezének dalait, valamint legnagyobb slágereit vonultatják fel – közölte a szervező ShowTime Budapest szerdán az MTI-vel. Az előadó az albumon együtt dolgozott Vinni Colaiutával és Michael Laudával, az anyag stílusa a country felé kacsintgat. Az első kislemez, az Alle Fine Del Mondo sikert aratott.

A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő, most 52 éves Eros Ramazzotti 1984-ben a San Remó-i fesztiválon megnyerte az új felfedezettek versenyét, ezzel indult karrierje. 1986-ban már a fesztivál fő versenyén győzött Adesso tu című dalával. Igazi sztárrá 1990-ben vált, amikor In ogni senso című albuma Németországban, Spanyolországban, Németországban és Svájcban is óriási siker lett és felfigyeltek rá Amerikában. 1995-ben szerződtette a BMG kiadó. Az 1997-es, Eros című albumán Andrea Bocellivel és Tina Turnerrel énekelt, az utóbbival előadott Cose della vita című duett világsiker lett. Énekelt Cher, Anastacia, Luciano Pavarotti, Laura Pausini, Nicole Scherzinger és Ricky Martin oldalán is. 2003-as 9 című lemeze tizenöt hétig vezette Itáliában az eladási listákat és 95 hétig sikerült a top 100-ban maradnia. Többször énekelt Magyarországon, 2009 után 2013-ban, amikor a Noi című korongjához kapcsolódó világkörüli turnéja keretében lépett fel az Arénában. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk