Szenzáció Szingapúrban: Magyarország legyőzte az olimpiai bajnokot, döntős a férfi pólóválogatott!


Szingapúr, 2025. július 22. – Manhercz Krisztián (b2), Vámos Márton (b3), Kovács Péter (j2) és Vismeg Zsombor (j) a férfi vízilabdatorna elődöntőjében játszott Szerbia – Magyarország mérkőzésen a szingapúri vizes világbajnokságon az OCBC Aquatic Centre-ben 2025. július 22-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd.

Óriási bravúrt hajtott végre a magyar férfi vízilabda-válogatott: Varga Zsolt együttese 19–18-ra legyőzte a címvédő, olimpiai bajnok Szerbiát a szingapúri vizes világbajnokság elődöntőjében, és bejutott a csütörtöki fináléba!

A találkozó már az első perctől kezdve pörgős, látványos és feszült csatát hozott. A magyarok villámrajtot vettek, és a meccs kétharmadában kézben tartották az irányítást, volt, hogy öt góllal is vezettek. A szerbek azonban nem adták fel, és a hajrában szinte visszajöttek a meccsbe – de végül Vigvári Vendel fórgólja, majd a végső védekezés pecsételte meg a sorsukat.

A magyar csapatban Manhercz Krisztián és Fekete Gergő is négy-négy gólt szórt, de Nagy Ákos, Angyal Dániel és a kapuban hősiesen küzdő Csoma Kristóf is kulcsszerepet játszott a győzelemben. A találkozó utolsó perceiben a szerbek nyomása ellenére is sikerült megtartani az előnyt – elképesztő szívvel és fegyelemmel játszottak a mieink.

„Ez szívmunka volt!” – értékelt meghatottan Varga Zsolt szövetségi kapitány a lefújás után. „Tudtuk, hogy a szerbek képesek visszajönni bármilyen helyzetből, de a srácok fantasztikusan küzdöttek, óriási energiát tettek bele ebbe a meccsbe.”

A magyar válogatott ezzel 1998 után először győzte le Szerbiát világbajnokságon, és 2023 után ismét vb-döntőt játszhat – csütörtökön 15:35-től az Európa-bajnok Spanyolország lesz az ellenfél. A két csapat a csoportkörben már találkozott: akkor a spanyolok fordítani tudtak az utolsó negyedben. Most itt a visszavágás ideje!

Ráadásul 2005 után ismét mindkét magyar válogatott vb-döntőbe jutott: a hölgyek szerdán Görögország, az urak csütörtökön Spanyolország ellen küzdenek az aranyért – mindkét mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Vizes vb, férfi elődöntő – OCBC Aquatic Centre, Szingapúr
MAGYARORSZÁG–Szerbia 19–18 (6–3, 2–5, 8–4, 3–6)
Gólszerzők: Manhercz, Fekete 4–4, Nagy Ák. 3, Burián, Angyal 2–2, Vámos, Kovács, Vigvári Vi., Vigvári Ve. 1–1
Kapus: Csoma Kristóf

További program:
🏆 Női döntő: Magyarország–Görögország – szerda 16.35 (15.35)
🏆 Férfi döntő: Magyarország–Spanyolország – csütörtök 16.35 (15.35)
📺 Élőben: M4 Sport TV

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk