Nicușor Dan: Oroszországnak el kell köteleznie magát a béke mellett Oroszországnak egyértelműen el kell köteleznie magát a béke mellett, és haladéktalanul le kell állítania a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat, foglalt állást Nicușor Dan szombat este, az alaszkai csúcstalálkozót követően. Az elnök az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében kiemelte: a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti találkozó az első lépés lehet a béketárgyalások elindítása felé az ukrajnai konfliktus ügyében. Nicușor Dan szerint az amerikai elnök célja a „törvénytelen háború” megállítása és egy „igazságos, tartós béke” előkészítése. A román elnök rámutatott: a tárgyalások során figyelembe kell venni Ukrajna és az európai országok érdekeit, és Kijevnek teljes jogában áll önállóan dönteni sorsáról. „Oroszországnak nem lehet vétójoga Ukrajna jövője felett” – fogalmazott. Hozzátette, ezért is kulcsfontosságú, hogy Volodimir Zelenszkij Washingtonba utazzon, és személyesen egyeztessen Donald Trumppal a következő lépésekről. Nicușor Dan szerint Ukrajna számára elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok továbbra is nyomást gyakoroljon Moszkvára a béketárgyalások folytatása érdekében. Románia támogatja egy háromoldalú csúcstalálkozó létrehozását is, amerikai és európai részvétellel. Az államfő megerősítette: Románia továbbra is kiáll Ukrajna szuverenitása és területi egysége mellett, és a fegyveres konfliktus feltétel nélküli megszüntetését sürgeti. „A nemzetközi határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni” – hangsúlyozta. Nicușor Dan hozzátette: Románia számára alapvető a transzatlanti egység fenntartása, és az EU, az Egyesült Államok és a NATO szoros együttműködése a konfliktus rendezésében. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share augusztus 17, 2025 16:39 Szerző mediatica Politika Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: alaszkai csúcstalálkozó, béketárgyalás, donald trump, európai uniós politika, fegyveres konfliktus, NATO, nemzetközi diplomácia, Nicușor Dan, oroszország, Románia, Szuverenitás, területi egység, transzatlanti együttműködés, ukrajna, Vlagyimir Putyin, Zelenszkij Következő hír: Férfi kosárlabda vb-előselejtező – Magabiztos magyar siker Románia ellen Szolnokon Előző hír: Heves viharok és jégeső sújtották Horvátország egyes részeit