Megkezdődik a legnagyobb romániai hajógyár felszámolási eljárása Fotó: Damen. MTI – A társtulajdonos elutasította a csődegyezséget, kezdődik a legnagyobb romániai hajógyár, a Damen Shipyards felszámolása – írja a BNS szakszervezeti szövetség közleménye alapján az economedia.ro. A hitelezők szerdai közgyűlésén a holland Damen Holding elutasította a fekete-tengeri kikötővárosban, Mangalián található hajógyárat működtető cég reorganizációs programját. „Ennek a döntésnek a következményei rendkívül súlyosak az alkalmazottakra nézve. A cég felszámolásával a munkavállalók egyéni munkaszerződései megszűnnek, elvesztik a munkahelyeiket” – olvasható a BNS közleményében. A holland társtulajdonos arra hivatkozva utasította el a reorganizációs tervet, hogy az ellenkezik az érdekeivel, súlyos veszteségeket okoz neki. A Damen Holding szerint a reorganizációs terv kizárja a jelentős beruházások és a Damen Holding által a hajógyárnak nyújtott hitelek visszafizetését, ami számottevő veszteséget okoz a Damennek – közölte a cégvezetés. A Damen Holding jelenleg a Damen Shipyards részvényeinek 49 százalékával rendelkezik, a román államnak korábban átengedett 2 százalékos részvénycsomagért pedig a bécsi nemzetközi döntőbíróságon pereskedik. A holland vállalat 2018-ban, a koreai Daewootól vette meg a Damen Shipyards 51 százalékos részvénycsomagját. A cég 2024 óta áll csődeljárás alatt, melyet a holland társtulajdonos egy 2018-ban nyújtott, 160 millió eurós hitel miatt kezdeményezett. A hajógyárnak mintegy 1000, kényszerszabadságon levő dolgozója van, akik három hónapja nem kapták meg a bérüket. Az utóbbi hetekben az alkalmazottak több alkalommal tüntettek az elmaradt bérek miatt. A hitelezők követelései 1,97 milliárd lejt tesznek ki, a hajógyár aktívumainak piaci értéke azonban csak 184,5 millió eurót. A Damen Shipyards csődbiztosa korábban azt közölte, hogy stratégiai befektetőt keres a vállalat számára. A mangaliai a legnagyobb romániai hajógyár, a telephelye 1 millió négyzetméter, a termelési kapacitása pedig évi 3,5 millió munkaóra. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share március 25, 2026 20:14 Szerző mediatica Gazdaság Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: bérhátralék, csődeljárás, Damen Holding, Damen Shipyards, felszámolás, hajógyár, hitelezők, holland befektető, ipar, Mangalia, munkahelyek megszűnése, munkavállalók, Országos Szakszervezeti Tömb, reorganizáció, román gazdaság Következő hír: Repülő helyett vonat: nyilvántartásba vették a klímabarát közlekedést célzó polgári kezdeményezést Előző hír: Nemzetközi városfejlesztési díjat kapott Budapest